2012. szeptember 30., vasárnap

Katie’s journey–Step 7: Az első repülés

Az első repülés története igazából az első három repülésé…mi voltunk ugyanis azon szerencsések, akik kétszer is átszállhattak. A gépünk Bp-Frankfurt-Philadelphia-Newark (New York) vonalon ment…

Az online check-in véleményem szerint akkor bír csak igazán jelentőséggel, ha valakinek nagyon fontos, hogy egy bizonyos helyen üljön. Mi a reptéri mellett döntöttünk. Mint a legtöbb reptéren, a Ferihegy2-n is vannak olyan automaták, ahol ezt a műveletet magunk is elvégezhetjük, sőt még hostessek személyében segítség is van hozzá. A művelet utólag visszagondolva egész egyszerű, és egész hamar meg is lehet kapni a beszállókártyákat, amennyiben normálisan beolvassa a kért doksikat (vízumos országok esetén ügye a vízumot kell beolvastatni), majd tovább lehet menni leadni a bőröndöket. Ott elmondanak pár infót, és már lehet is továbbmenni.Nekünk elég simán ment minden, csomagoltattuk is a bőröndöket, ami utólag nem tűnik túl nagy fontosságúnak, de akkor úgy láttuk jónak, ha azt megtesszük.

A bőröndök leadása után mi még teáztunk és beszélgettünk még egy utolsót, majd elindultunk a biztonsági ellenőrzés felé. Kabátok, táskák, laptopok rá a futószalagra, emberek át a detektoros ajtón, majd a túloldalon mintha egy teljesen más világon találná magát az ember. Földrajzilag még az ország területein belül van az ember, más értelemben már nem.

A gépünket még az utolsó pillanatban áthelyezték az 5ösről a 10es kapura. Mikor odaértünk még nem kezdődött el a beszállás, még vártunk egy kicsit. A gép kétszer 3 üléses volt, és nagyon kedves stewardesek voltak rajta. A felszállásnál még idegesek voltunk, hiszen az első ilyen utunk volt, de nagyon simán ment, így már nem is foglalkoztunk sokat vele. Nem sokkal felszállás után már kaptunk is reggelit, és innivalót is. A mellettem ülő néniről kiderült, hogy ő is azon az útvonalon utazik mint mi, bár ő Philadelphiáig. Frankfurtba a kicsit későbbi felszállás ellenére is időben megérkeztünk. Oda egy buszocska jött értünk és vitt be a terminálig…ott jöhetett a futás, hiszen a kapu, ahonnan indult a következő gép az épület legtávolabbi pontján volt. De szerencsésen odaértünk.

Ezután következett egy hosszabb út…mikor felszálltunk a gépre, az üléseken már ott voltak a kispárnák és a takarók. A felszállás után meg már ott is rögtön kis nasival kínáltak minket. Az út alatt nem igazán tudtam aludni, bár próbálkoztam. Az utunk nagyon sima volt olyannyira, hogy 1 órával korábban szálltunk le Philadelphiában. Ott következett a belépés az országba, ami eléggé hosszú ideig tartott…no de nem a miénk, hanem az, hogy előttünk többen is voltak, és mire sorra kerültünk elég sok idő eltelt. A mi vámosunk nagyon rendes volt és beszélgettünk egy jót, a vízumképemről ő is megállapította, hogy nem épp a legjobb, de legalább ami ott készült sokkal jobb lett. A bőröndünk már a futószalagról levéve várt minket, hisz épp akarták elvinni őket. Biztos van vmi idő korlát rá, és azért, de ügye a vám és a sorban állás biztos nincs hozzákalkulálva ahhoz az időhöz. Ezután megint le kellett adni a bőröndöt és mehettünk a másik gépre. A szerencsénk az volt, hogy korábban leszállt a gép, mert így pont elértük a csatlakozást.

A Philadelphiából menő gép sokkal kisebb volt, mint az előző kettő…légcsavaros (remélem így hívják azt a két propellert, ami a szárnyaknál volt), kézi fel/lehajtású lépcső…hadaró steward, akinek már nagyon elege volt a munkájából, hiszen aznap már a hatodik útja volt. Mikor felszállás után vízzel kínált minket a kezében volt egy két literes üveg, amiben kb. ha félig volt, majd az egyik utasnál elfogyott a tartalma, megkérdezte a másikat, hogy ő is kér-e és elővett egy bontatlan, teli üveget…ez nagyon megnevettetett minket. :D

A gépen nagyon hideg van, vagyis eléggé hideg tud lenni, és ez igaz a repterekre is. Viszont a gépen szinte a legtöbb esetben folyamatosan etetik, vagy épp itatják az utasokat. Nem egyszerű mutatvány éhen halni, vagy épp kiszáradni. A repülés nagyon jó, főleg a felszállás… :D

Katie’s journey–Step 6: Budapest 2

Kicsit kalandosan kezdődött az újabb budapesti út…úgy volt, hogy egy nappal korábban felmegyek Pestre és onnan indulok majd tovább a reptérre, de kicsit megviselt vmiért a gondolat és inkább maradtam otthon. Az egész pikantériája az volt, hogy másnap elméletileg már reggel 7re ott kellett volna lenni a reptéren. De jött a felmentő sereg és másnap reggel (vagyis inkább hajnalban) kocsival vittek fel minket.

Pár infó azoknak, akik a reptérre akarnak kijutni kora reggel: nem olyan egyszerű mutatvány. Budapest területéről kb. 1-1,5 óra tömegközlekedéssel, saját kocsival értelemszerűen akár rövidebb is lehet, viszont a reptéren parkolási, és egyéb felmerülő nehézségek miatt nem minden esetben előnyős azt választani. Vidékről feljutni, ha nem egy nappal korábban indulunk szinte lehetetlenség, mert sokszor az első járatok sem érnek megfelelő időben fel ahhoz, hogy biztonsággal el lehessen érni egyes gépeket…aztán még meg sem említettem az átszállásos mutatványokat.

Nekünk szerencsénk volt. Alig másfél óra alatt felértünk kocsival Pestre…a check-in-nél volt segítségünk is, aminek nyújtója nem viselkedett teljesen normálisan velünk. Nem volt éppen túl kedves, de azért segített…a bőröndökkel sem volt sok problémánk, hiszen súly alatt voltunk, igaz ehhez az is hozzájárult, hogy átkerült egy adag cipő az én bőröndömbe. Szóval a csomagfeladásnál már kedvesebb hölgyet fogtunk ki, aki elmagyarázott mindent, és utána már nem volt sok dolgunk. Mivel időnk, mint a tenger volt a beszállásig, ezért meghívott minket a kedves “sofőrünk” egy teára :)

Majd jött a búcsú, hiszen el kellett indulni a biztonsági ellenőrzéshez…kicsit fura volt, hogy azon a ponton túl már nem lehetett szabadon visszafordulni, és ott tudatosult igazán először, hogy most három hónapig nem láthatjuk kicsiny kis hazánkat…