Menni vs. maradni....

Életem talán egyik legnagyobb dilemmája elé állított a sors a minap...menni vagy maradni? Ha megyek, akkor jó hosszú ideig nem látom a családom, és több mint 3 hónapról van most szó, ami egy álmot váltana valóra, ha maradok, akkor a családom mellett leszek, de el kell odáznom az álmom beteljesítését. Oké, az álmom tavaly egy részről már valóra vált, ez a 2.0.

Hogy miről  is van szó: mivel rég nem írtam már semmi személyest, így ezúttal jelentem, hogy ismét lediplomáztam, ezúttal MSc-n, angolnyelven. A szakdogám fő témája a fenntarthatósági termékekkel kapcsolatos vásárlási szokások, azon belül is a bioélelmiszerekre koncentráltam mivel túl tág a téma. Szakdogára kitűnőt kaptam, a védés után pedig mind a bizottság elnöke, mind a dékán megakasztotta a sort, és lecövekelt nálam egekig dicsérve aznapi teljesítményemet, a munkámat óriási értelmet adva tanulmányaimnak. Az, hogy ott mindenki előtt ilyen elismerést kaptam, és állt a sor leírhatatlan érzés. Ezt mind én kaptam, aki nem volt végig színtiszta kitűnő, aki szeretett 4eseket is kapni, csakhogy nehogy túlzott strébernek nézzék...és a vicc az egészben, hogy míg mások tanultak és sorozatokat néztem, bejártam órákra, eljártam a barátaimhoz és mindent tettem, aminek 0 köze volt a tanuláshoz. Szóval tudok valamit.

Mikor kézbe vettem a diplomám eldöntöttem itthon maradok és pihenek egy kicsit mert immár közel 20 éve a közoktatás nevű dolog részese vagyok: bölcsi, ovi, általános, középsuli és egyetem alap, illetve mesterszak. Végül múlt hónapban valamikor adhoc módon mikor láttam valami jót beadtam a jelentkezésemet, de nem vettek fel sehova. (Oh, csak lábjegyzetbe jegyezném meg, hogy míg nekem mint felelős diák minden szót vissza kellett jeleznem a tanár felé, addig a vállalatok, mint felelős munkaadók, felelős kvázi közszereplők (mivel általában elég jól ismerik egyes városokban az egyes cégeket) egyáltalán nem veszik a fáradtságot arra, hogy bocsi, de nem kellesz...legalábbis most nem. Ebben még van mit fejlődni.

Aztán eljött Pünkösd hétfő...net ellenőrzés, ismerősnek albérletkeresés és rábukkantam a végzetemre: munkalehetőség Amerikában...szóval írtam az illetőnek, és jött a válasz: "holnap hívlak". Erre ma a hívás után: mikor tudnál kezdeni, ez, meg ez, meg az lenne a feladat (a legtöbbnek köze is van ahhoz, amit tanultam), szállás biztosítva, nem kell fizetni semmit, csak a jegyet kell megvenni (ami így nyár elején eléggé drága), keleti partvidék, és úgy 120-140 mérföldnyire még az óceán is megtalálható, viszont belül hirtelen a vészharang: túl szép, hogy jó legyen, menni kell? Máris? Család: támogatunk, menj csak, viszont, öcsém a hír hallatán: "ne menj, maradj, itt senki nem űz". 

Felkészültem rá? Eddig azt hittem igen, de most, ezek után meginogtam? Ki fog vigyázni anyura, és az öcsémre, no meg apura? A barátaimmal mi lesz? Megutálnak (akik igaz barátok valószínűleg nem)? És a körülöttem levő gyönyörűséges csöppségek, akikkel annyira jól kijövünk?? És a cicám, aki 2 hétig a közelembe sem jött, miután 3 hónap elteltével hazajöttem, és újabb 2 hét kellett mire ismét "barátok" lettünk?

Annyi minden szól mellette, és annyi minden szól ellene, hogy csak pislogok...De egy biztos: bármilyen döntést is hozzak meg, mindig lesz valaki, akinek nem lesz jó. Talán legbelül már tudom is, mi lesz a döntésem...

Katie's Journey - Step 9: I love Boston!

A tábor utolsó napjaiban sikerült egy jó kis szállást találni Bostonban, és mivel úgy gondoltuk bőven van időnk, így államnéző útra mentünk, egy közel 6 órás átszállásos járatot választva. 18 dolcsiért lehetett egyhetes metró bérletet venni, amit meg is vettünk, hiszen korlátlan utazást foglalt magába, majd elindultunk megkeresni a szállást. Viszonylag kevés eltévedéssel és kérdezősködéssel odaértünk, és nem is kellett olyan sokat várni, míg ráleltünk a kulcsra.
Mivel közel másfél napunk volt, míg baráti körünk találkozott és a hiányzó emberek megérkeztek, így első nap csak egy kis sétát tettünk a belvárosban, majd viszonylag hamar lefeküdtünk. Másnap hatalmas küszködések árán reggel 10után keltünk, elmentünk a boltba kaját venni, végül pedig elindultunk aznapi célpontunkhoz a Harvardra:

Sajnos nem sikerült aznap elcsípnünk egy csoportot sem, így egyedül jártuk végig, utána letámadtuk a könyvtárat netezni, ami viszonylag könnyen ment, hiszen útlevéllel percek alatt megkaptuk a látogató “kártyát”. Kicsit sikerült kipihenni ott magunkat, ami után tettünk egy sétát a környéken, majd bemetróztunk a központba, ahol vettünk fánkot és élveztük a jó időt. Annyira elfáradtunk, hogy már nem volt erőnk visszamenni a Harvardra egy esti koncertre, amit ajánlottak, így másnap jó sokáig aludtunk. Ébredés után összepakoltunk ismét, és elindultunk új szállásunkra. Az egyik szaktársunk, akinek az egyik WOW (World-of-Warcraf) – os barátja ott lakott, felajánlotta otthonát nekünk, így ott húztuk meg magunkat pár napig.  Mikor odaértünk szállásadó kedves barátunk épp akkor jött le, rögtön fel is ismertük, és felvezetett minket lakására, ahol már türelmetlenül vártak minket. Nagy öröm volt a viszont látás. Este az egyik szórakozóhelyről mentünk taxival barátnőnkért, akivel így teljes lett a kör. Bár hulla fáradtak voltunk hajnali 5ig beszélgettünk…Nagyon jó volt viszont látni egymást.
Kaptunk egy kis idegen vezetést, finom vacsikat, és sok vidám percet:

Az első vacsora emlékére:

Egy kicsit a városból:

Voltunk a New England Aquariumban is, ami nagy csalódás volt. Sok szép állatkát láttunk, de nem igazán érte meg a 21dollárt…több mindenre számítottunk, ahhoz képest nem nyújt semmi extrát.

Bostonban úgy 6 napot lehettünk, és felejthetetlen volt. Nagyon jól éreztük magunkat, és én mindenképpen szeretnék majd visszamenni valamikor!

Katie's Journey - Step 8: I love NH (New Hampshire)!

Közel fél évvel ezelőtt értem földet az USA-ban. Az első New Yorkban töltött éjszakánk ha belegondolunk Newark-i reptéren töltött éjszakánk volt, ahonnan másnap reggel indultunk tovább egy Orford nevű kis városkába. Az este nagyon hideg volt, aludni nem igazán tudtunk, így hajnali 5kor indultunk be New Yorkba, hogy sétáljunk egyet. A reptéri vonat a Penn Station-nél rakott le minket ahonnan nevetségesen rövid idő alatt jutottunk el a Port Authority Bus Therminalhoz. Első megdöbbenésünkre a város már 6kor ébren volt, a rendőr simán átsétált a piroson, az útépítkezés már javában folytatódott, voltak kátyúk és szemétszállítás is :D A busz állomást kb. csak négyszer sétáltuk végig a bőröndjeinkkel, míg telefont kerestünk (persze telefonálni nem sikerült), majd mobilt próbáltunk venni, unlimited international call opcióval, ami mint kiderült Magyarországot nem foglalja magába. Így gyors New York - White River Junction jegy vásárlás után (ami a helyszínen 59dolcsiba fájt, de később visszakaptuk) kerestünk egy kávézót, ahol egyikünk leveleket írt gyorsan, hogy mikor érkezünk pontosan, és ahonnan ketten elmentünk a többi levelezés közben innivalót venni. A busz 8:30 után indult kis késéssel, kamu volt a 8kor kezdődik a beszállás így legyél ott mindenképpen, ráadásul le is fagyasztottak minket az alatt a 4,5 óra alatt, míg megérkeztünk Bostonba. Mehettünk volna géppel is, de ügye a busz volt a megadott közlekedési eszközünk, így nem volt sok választásunk, ráadásul Bostonból egy másik busszal kellett továbbmennünk. Az állomáson épp mosdót hajkurászva összefutottunk az egyik magyar lánnyal, aki velünk együtt dolgozott, majd csatlakoztunk a többiekhez, így már 5en folytattuk utunkat White River Junction felé. Rémesen hideg volt, de a busz legalább jobb volt, mint az előző, több hely volt, és kaptunk pár értékes infót. A táborba pont vacsira érkeztünk meg, ami után gyors fürdés következett és alvás másnap reggelig.

Minden reggel elkéstünk, hiszen a 7:30as kezdés előtt 5 perccel keltünk és 5 lánynak azért mégis több idő mire elkészül. Napi 6 órát dolgoztunk, a többi időben a tóban a stégen süttettük hasunkat, vagy épp sétáltunk a környéken. Voltunk Tiltonban, Weirs Beachen, Plymouthban, Hanoverben és még pár helyen, ahol nagyon jól éreztük magunkat. A szerda este egyenlő lett a Hanoveri margaritázással, ahova iskola busz vitt és hozott minket, az erdő nem volt más, mint az esti kis összejövetelek, beszélgetések és iszogatások helyszíne :D

Naplemente a tónál:

Kilátás a stégről:

Hanover:

Wiers Beach:

Bradford:

Sok minden történt június 19 és augusztus 23 között: nagyszerű barátságok születtek, utazgatások, beszélgetések, kalandok, vidámság és bulizás. Persze volt pár viharunk is, az egyik maradandó élményt hagyott és ezután garantált gyomorgörcsöt okoz, ugyanis közelebbről is sikerült megismerkednünk egy villámmal, ami pont a mi kis házikónkat választotta aktuális célpontnak. Szerencsénk volt, mert a szagon, kisebb foltozgatni valón, leesett, lerepült, felrepült dolgokon, no meg az ijedségen és a superhero-vá váláson kívül mást nem okozott. Akkor azzal nyugtattak minket, hogy kétszer nem csap ugyanoda…kb. tévedtek, mert alig 1 héttel később a senior hill szenvedett csapást, mikor az egyik villám szépen kettéhasította a fát, amellyel találkozott. Mi azt az estét az ebédlőben töltöttünk, ahova kedvesen behurcolták a matracainkat az ágyainkról, ráadásul emiatt másnap reggel nem késtünk el, sőt!! túl korán is érkeztünk xd

Másnap reggel:

Az utolsó estén talán ha 10-en maradtunk, kis családiasabb hangulatban, éjfél után feküdtünk, pár órás alvás után pedig vittek is minket a buszokhoz. És megkezdődtek utazásaink…