Menni vs. maradni....

Életem talán egyik legnagyobb dilemmája elé állított a sors a minap...menni vagy maradni? Ha megyek, akkor jó hosszú ideig nem látom a családom, és több mint 3 hónapról van most szó, ami egy álmot váltana valóra, ha maradok, akkor a családom mellett leszek, de el kell odáznom az álmom beteljesítését. Oké, az álmom tavaly egy részről már valóra vált, ez a 2.0.

Hogy miről  is van szó: mivel rég nem írtam már semmi személyest, így ezúttal jelentem, hogy ismét lediplomáztam, ezúttal MSc-n, angolnyelven. A szakdogám fő témája a fenntarthatósági termékekkel kapcsolatos vásárlási szokások, azon belül is a bioélelmiszerekre koncentráltam mivel túl tág a téma. Szakdogára kitűnőt kaptam, a védés után pedig mind a bizottság elnöke, mind a dékán megakasztotta a sort, és lecövekelt nálam egekig dicsérve aznapi teljesítményemet, a munkámat óriási értelmet adva tanulmányaimnak. Az, hogy ott mindenki előtt ilyen elismerést kaptam, és állt a sor leírhatatlan érzés. Ezt mind én kaptam, aki nem volt végig színtiszta kitűnő, aki szeretett 4eseket is kapni, csakhogy nehogy túlzott strébernek nézzék...és a vicc az egészben, hogy míg mások tanultak és sorozatokat néztem, bejártam órákra, eljártam a barátaimhoz és mindent tettem, aminek 0 köze volt a tanuláshoz. Szóval tudok valamit.

Mikor kézbe vettem a diplomám eldöntöttem itthon maradok és pihenek egy kicsit mert immár közel 20 éve a közoktatás nevű dolog részese vagyok: bölcsi, ovi, általános, középsuli és egyetem alap, illetve mesterszak. Végül múlt hónapban valamikor adhoc módon mikor láttam valami jót beadtam a jelentkezésemet, de nem vettek fel sehova. (Oh, csak lábjegyzetbe jegyezném meg, hogy míg nekem mint felelős diák minden szót vissza kellett jeleznem a tanár felé, addig a vállalatok, mint felelős munkaadók, felelős kvázi közszereplők (mivel általában elég jól ismerik egyes városokban az egyes cégeket) egyáltalán nem veszik a fáradtságot arra, hogy bocsi, de nem kellesz...legalábbis most nem. Ebben még van mit fejlődni.

Aztán eljött Pünkösd hétfő...net ellenőrzés, ismerősnek albérletkeresés és rábukkantam a végzetemre: munkalehetőség Amerikában...szóval írtam az illetőnek, és jött a válasz: "holnap hívlak". Erre ma a hívás után: mikor tudnál kezdeni, ez, meg ez, meg az lenne a feladat (a legtöbbnek köze is van ahhoz, amit tanultam), szállás biztosítva, nem kell fizetni semmit, csak a jegyet kell megvenni (ami így nyár elején eléggé drága), keleti partvidék, és úgy 120-140 mérföldnyire még az óceán is megtalálható, viszont belül hirtelen a vészharang: túl szép, hogy jó legyen, menni kell? Máris? Család: támogatunk, menj csak, viszont, öcsém a hír hallatán: "ne menj, maradj, itt senki nem űz". 

Felkészültem rá? Eddig azt hittem igen, de most, ezek után meginogtam? Ki fog vigyázni anyura, és az öcsémre, no meg apura? A barátaimmal mi lesz? Megutálnak (akik igaz barátok valószínűleg nem)? És a körülöttem levő gyönyörűséges csöppségek, akikkel annyira jól kijövünk?? És a cicám, aki 2 hétig a közelembe sem jött, miután 3 hónap elteltével hazajöttem, és újabb 2 hét kellett mire ismét "barátok" lettünk?

Annyi minden szól mellette, és annyi minden szól ellene, hogy csak pislogok...De egy biztos: bármilyen döntést is hozzak meg, mindig lesz valaki, akinek nem lesz jó. Talán legbelül már tudom is, mi lesz a döntésem...

Katie's Journey - Step 9: I love Boston!

A tábor utolsó napjaiban sikerült egy jó kis szállást találni Bostonban, és mivel úgy gondoltuk bőven van időnk, így államnéző útra mentünk, egy közel 6 órás átszállásos járatot választva. 18 dolcsiért lehetett egyhetes metró bérletet venni, amit meg is vettünk, hiszen korlátlan utazást foglalt magába, majd elindultunk megkeresni a szállást. Viszonylag kevés eltévedéssel és kérdezősködéssel odaértünk, és nem is kellett olyan sokat várni, míg ráleltünk a kulcsra.
Mivel közel másfél napunk volt, míg baráti körünk találkozott és a hiányzó emberek megérkeztek, így első nap csak egy kis sétát tettünk a belvárosban, majd viszonylag hamar lefeküdtünk. Másnap hatalmas küszködések árán reggel 10után keltünk, elmentünk a boltba kaját venni, végül pedig elindultunk aznapi célpontunkhoz a Harvardra:

Sajnos nem sikerült aznap elcsípnünk egy csoportot sem, így egyedül jártuk végig, utána letámadtuk a könyvtárat netezni, ami viszonylag könnyen ment, hiszen útlevéllel percek alatt megkaptuk a látogató “kártyát”. Kicsit sikerült kipihenni ott magunkat, ami után tettünk egy sétát a környéken, majd bemetróztunk a központba, ahol vettünk fánkot és élveztük a jó időt. Annyira elfáradtunk, hogy már nem volt erőnk visszamenni a Harvardra egy esti koncertre, amit ajánlottak, így másnap jó sokáig aludtunk. Ébredés után összepakoltunk ismét, és elindultunk új szállásunkra. Az egyik szaktársunk, akinek az egyik WOW (World-of-Warcraf) – os barátja ott lakott, felajánlotta otthonát nekünk, így ott húztuk meg magunkat pár napig.  Mikor odaértünk szállásadó kedves barátunk épp akkor jött le, rögtön fel is ismertük, és felvezetett minket lakására, ahol már türelmetlenül vártak minket. Nagy öröm volt a viszont látás. Este az egyik szórakozóhelyről mentünk taxival barátnőnkért, akivel így teljes lett a kör. Bár hulla fáradtak voltunk hajnali 5ig beszélgettünk…Nagyon jó volt viszont látni egymást.
Kaptunk egy kis idegen vezetést, finom vacsikat, és sok vidám percet:

Az első vacsora emlékére:

Egy kicsit a városból:

Voltunk a New England Aquariumban is, ami nagy csalódás volt. Sok szép állatkát láttunk, de nem igazán érte meg a 21dollárt…több mindenre számítottunk, ahhoz képest nem nyújt semmi extrát.

Bostonban úgy 6 napot lehettünk, és felejthetetlen volt. Nagyon jól éreztük magunkat, és én mindenképpen szeretnék majd visszamenni valamikor!

Katie's Journey - Step 8: I love NH (New Hampshire)!

Közel fél évvel ezelőtt értem földet az USA-ban. Az első New Yorkban töltött éjszakánk ha belegondolunk Newark-i reptéren töltött éjszakánk volt, ahonnan másnap reggel indultunk tovább egy Orford nevű kis városkába. Az este nagyon hideg volt, aludni nem igazán tudtunk, így hajnali 5kor indultunk be New Yorkba, hogy sétáljunk egyet. A reptéri vonat a Penn Station-nél rakott le minket ahonnan nevetségesen rövid idő alatt jutottunk el a Port Authority Bus Therminalhoz. Első megdöbbenésünkre a város már 6kor ébren volt, a rendőr simán átsétált a piroson, az útépítkezés már javában folytatódott, voltak kátyúk és szemétszállítás is :D A busz állomást kb. csak négyszer sétáltuk végig a bőröndjeinkkel, míg telefont kerestünk (persze telefonálni nem sikerült), majd mobilt próbáltunk venni, unlimited international call opcióval, ami mint kiderült Magyarországot nem foglalja magába. Így gyors New York - White River Junction jegy vásárlás után (ami a helyszínen 59dolcsiba fájt, de később visszakaptuk) kerestünk egy kávézót, ahol egyikünk leveleket írt gyorsan, hogy mikor érkezünk pontosan, és ahonnan ketten elmentünk a többi levelezés közben innivalót venni. A busz 8:30 után indult kis késéssel, kamu volt a 8kor kezdődik a beszállás így legyél ott mindenképpen, ráadásul le is fagyasztottak minket az alatt a 4,5 óra alatt, míg megérkeztünk Bostonba. Mehettünk volna géppel is, de ügye a busz volt a megadott közlekedési eszközünk, így nem volt sok választásunk, ráadásul Bostonból egy másik busszal kellett továbbmennünk. Az állomáson épp mosdót hajkurászva összefutottunk az egyik magyar lánnyal, aki velünk együtt dolgozott, majd csatlakoztunk a többiekhez, így már 5en folytattuk utunkat White River Junction felé. Rémesen hideg volt, de a busz legalább jobb volt, mint az előző, több hely volt, és kaptunk pár értékes infót. A táborba pont vacsira érkeztünk meg, ami után gyors fürdés következett és alvás másnap reggelig.

Minden reggel elkéstünk, hiszen a 7:30as kezdés előtt 5 perccel keltünk és 5 lánynak azért mégis több idő mire elkészül. Napi 6 órát dolgoztunk, a többi időben a tóban a stégen süttettük hasunkat, vagy épp sétáltunk a környéken. Voltunk Tiltonban, Weirs Beachen, Plymouthban, Hanoverben és még pár helyen, ahol nagyon jól éreztük magunkat. A szerda este egyenlő lett a Hanoveri margaritázással, ahova iskola busz vitt és hozott minket, az erdő nem volt más, mint az esti kis összejövetelek, beszélgetések és iszogatások helyszíne :D

Naplemente a tónál:

Kilátás a stégről:

Hanover:

Wiers Beach:

Bradford:

Sok minden történt június 19 és augusztus 23 között: nagyszerű barátságok születtek, utazgatások, beszélgetések, kalandok, vidámság és bulizás. Persze volt pár viharunk is, az egyik maradandó élményt hagyott és ezután garantált gyomorgörcsöt okoz, ugyanis közelebbről is sikerült megismerkednünk egy villámmal, ami pont a mi kis házikónkat választotta aktuális célpontnak. Szerencsénk volt, mert a szagon, kisebb foltozgatni valón, leesett, lerepült, felrepült dolgokon, no meg az ijedségen és a superhero-vá váláson kívül mást nem okozott. Akkor azzal nyugtattak minket, hogy kétszer nem csap ugyanoda…kb. tévedtek, mert alig 1 héttel később a senior hill szenvedett csapást, mikor az egyik villám szépen kettéhasította a fát, amellyel találkozott. Mi azt az estét az ebédlőben töltöttünk, ahova kedvesen behurcolták a matracainkat az ágyainkról, ráadásul emiatt másnap reggel nem késtünk el, sőt!! túl korán is érkeztünk xd

Másnap reggel:

Az utolsó estén talán ha 10-en maradtunk, kis családiasabb hangulatban, éjfél után feküdtünk, pár órás alvás után pedig vittek is minket a buszokhoz. És megkezdődtek utazásaink…

Vége???? :) :( :D ?

El sem hiszem, hogy milyen vége lett ennek a félévemnek is....a szakdolgozatomat leadtam (jó vastag is lett a maga 60 oldal+46 oldal mellékletével) és a vizsgá(i)mnak is vége.

A szakdolgozat leadását most nem "pihenés" követte, hanem további pár hét a suliban és pár elővizsga, no meg egy "éles" vizsga. Marketing mérésekből alig 3 pont hiányzott az 5-ért (mivel az előző dolgozatban a tanár hibás feladata miatt jó páran vesztettünk pár pontot), szóval kaptam egy fincsi kis fordítást jó tömény statisztikai szöveg képében...négy nap alatt legyúrtam, és meg lett az ötös.
Aztán ott volt a jog, a maga 28 oldalnyi angol nyelvű szövegével, amit szintén (nem tudom, hogyan) sikerült legyűrni...5-tel...huh, kezdem strébernek érezni magam.
Aztán a vizsgaidőszakban következett a logisztika is...a vizsgáról magáról úgysem írok, mert senki nem hinné el, és nem is igazán lenne jó reklámozni :), de a végeredmény az lett, hogy mindenki 5-ös lett abból is :D Egyre stréberebbnek tűnik, pedig tényleg nem vagyok az...én meg a tanulás legalább 120 különböző dolog vagyunk, és aki igazán ismer, tudja, hogy otthon/itthon nem épp a legnagyobb hobbim elővenni a tananyagokat. Inkább bejárok órákra és figyelek ott, így utána elég már csak nagyon maximum 1-2szer átolvasni az adott tárgy anyagát.

Szóval, számomra a vizsgaidőszak első két napja az utolsók is voltak és most már a záróvizsgámra kell készülnöm (amit majd valamikor január elején kezdek el). Addig is tovább fejlesztem a főzési és sütési képességeimet, és el kezdem ki találni mit akarok ezután (vagyis milyen munkát, hol....stb.).

Történt még pár jó dolog is a héten: végre megszületett Fanni (az egyik kedves ismerősöm kislánya), aki pont teljesen véletlenül 2012.12.12-én született (kb. egy héttel korábbra várták), egy gyors látogatás céljából hazaugrott a barátnőm a világ másik feléről, és az öcsémmel levő kapcsolatom is javult (eddig sem volt rossz, de még erősebb lett a közöttünk levő testvéri kötelék)... :D

Proces....99% completed...

Egyik szemem sír, a másik nevet...

Itt állok a szakdolgozatom utolsó simításait végezve és nem tudom eldönteni, hogy mi történhetett velem...miért?? Mert stréber féle lettem.

Az úgy volt, hogy....tehát, nálunk a suliban meg van adva, hogy hány oldalasnak kell lennie egy szakdolgozatnak. BSc-n 30-50, míg MSc-n 40-60. Ezeket 10%-kal lehet túllépni, de csakis indokolt esetben. Na mármost, MSc-s lévén eleve tágabb intervallumok között mozoghatok, de egy hónapja, mikor elkezdtem nem is gondoltam volna, hogy mire ide eljutok már 61 oldalam lesz...szóval elméletben nincs vele probléma, de fő az elővigyázatosság, mert ki tudja, hogy indokoltnak látják-e az egészet. Így pár táblázat átmegy a mellékletekbe, duzzasztva annak a méretét.

De, hogy ne unatkozzak, hétfőn zh-t írunk egy Marketing mérések-ként emlegetett tárgyból, ahol tonna szám zuhan ölünkbe a sok képlet. A tanár ráadásul azt mondta, hogy ami órán volt azt kéri vissza, és fel is tölti az anyagot, de - itt jön a kanyar - az egyik anyagrész helyett egy teljesen másik, számunkra kínai szerepel :S Mi lesz ebből...főleg, hogy előbb a szakdoga körüli utolsó mozzanatokat szeretném letudni.

Kicsit más, de annál örömtelibb hír: tegnap az öcsém bemutatta a barátnőjét nekünk :) Olyan aranyosak együtt.

Segítség diplomamunka megírásához!

Kedves blog olvasók!

Szeretnélek megkérni benneteket, hogy töltsétek ki a kérdőívemet, mely a diplomamunkám megírásához szükséges. A témám a fenntarthatósággal kapcsolatos fogyasztói szokásokkal kapcsolatos. A kérdőív kitöltése kb. 5 percet vesz igénybe és teljesen anonim...

Aki kitöltené vagy esetleg meg is osztaná, annak előre is nagyon szépen köszönöm, hogy segíti a munkámat!

https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dGJmU3BST2tWNXJiR2FmRC03LTQzbnc6MQ

Akkor kezdjük el…. = én vs. szakdoga

Olyan gyorsan telik az idő, hogy az sokszor már felfoghatatlan…. két évvel ezelőtt mikor a Bsc-s szakdolgozatomat írtam emlékszem mennyi gondom volt a konzulensemmel. Akkor azt hittem, hogy majd egy ideig nem fog fájni a fejem szakdoga írás miatt….de tévedtem…itt az újabb menet.

Mikor elkezdtem 2011 februárjában az MSc-t tudtam, hogy hamarabb eljön a szakdolgozat írás ideje, így már akkor elkezdtem gondolkodni a témákon és a lehetséges konzulenseken, de ügye, amit a hallgató eltervez, tanár-egyetem-sors megváltoztatja.

Előző félévben szépen felvettem a fogyasztói magatartás témát, hogy majd jól megírom annak keretein belül a fenntarthatósági dolgaimat, de nem sok időm volt foglalkozni vele. Szerencsére a kötelező karakterszámot sikerült összehozni, és a konzulensem is nagyon kedves és aranyos volt, így nem is piszkált vele kapcsolatban. Ő is tudta, hogy csak az első fele, és még változhat, és azt is, hogy kicsit sok a tárgyunk, és azt is, hogy a következő témát nála nem tudom majd felvenni, hiszen gyes-en lesz (gratulálok innen is a gyönyörűséges kislányhoz, aki a nyár elején született). Vagyis, kezdődhetett elölről a konzulens keresés.

Nem is kellett sokáig keresni könnyen rátaláltam az új jelöltre, de nem volt konkrétan olyan témája, ami nekem ideális lett volna…így felvettem egyet…és kicsit meg is nehezítettem a feladatomat, mert konzultáció során ügyesen megmondtam neki, hogy vegyíteném a két témát, amibe belement, de így megnöveltem a szakirodalmi részhez szükséges anyagmennyiséget.

No de ezt is meg tudjuk oldani, de valahogy neki is kellene állni, főleg, hogy a határidő már nincs is olyan messze, és igaz, hogy ott az előző félévi munka, amit csak kicsit megvágni, kiegészíteni kell itt-ott, de ezt nem támogatja pozitívan, hogy a könyvtárban jobb pár szakirodalomhoz szükséges könyv, anyag nem megtalálható, ugyanis azok vagy a tanárok polcain csücsülnek, vagy valamelyik hallgatónál hevernek. Az ösztönzően hathatna, hogy egy hétre sikerült pár könyvet szerezni, de valami hiányzik….nem találom sehol a “szakdolgozatíró” hangulatomat, és ha véletlenül rám talál, akkor garantáltan a boltban állók sorba, vagy esetleg iskolába megyek, vagy egy nagyon izgalmas (alias: “na vajon hogyan maradjak ébren”) órán ülök.

Most úgy érzem kicsit rá találtam, szóval neki is álltam, de pár sor átolvasása után, mikor a könyv után nyúltam volna, konstatáltam, hogy az a szoba másik végén hever, inkább neki írtam ezt a posztot írni…talán, ha mostantól beszámolók, hogy hány oldalt írtam, vagy épp hogy is tartok könnyebb lesz…