Akkor kezdjük el…. = én vs. szakdoga

Olyan gyorsan telik az idő, hogy az sokszor már felfoghatatlan…. két évvel ezelőtt mikor a Bsc-s szakdolgozatomat írtam emlékszem mennyi gondom volt a konzulensemmel. Akkor azt hittem, hogy majd egy ideig nem fog fájni a fejem szakdoga írás miatt….de tévedtem…itt az újabb menet.

Mikor elkezdtem 2011 februárjában az MSc-t tudtam, hogy hamarabb eljön a szakdolgozat írás ideje, így már akkor elkezdtem gondolkodni a témákon és a lehetséges konzulenseken, de ügye, amit a hallgató eltervez, tanár-egyetem-sors megváltoztatja.

Előző félévben szépen felvettem a fogyasztói magatartás témát, hogy majd jól megírom annak keretein belül a fenntarthatósági dolgaimat, de nem sok időm volt foglalkozni vele. Szerencsére a kötelező karakterszámot sikerült összehozni, és a konzulensem is nagyon kedves és aranyos volt, így nem is piszkált vele kapcsolatban. Ő is tudta, hogy csak az első fele, és még változhat, és azt is, hogy kicsit sok a tárgyunk, és azt is, hogy a következő témát nála nem tudom majd felvenni, hiszen gyes-en lesz (gratulálok innen is a gyönyörűséges kislányhoz, aki a nyár elején született). Vagyis, kezdődhetett elölről a konzulens keresés.

Nem is kellett sokáig keresni könnyen rátaláltam az új jelöltre, de nem volt konkrétan olyan témája, ami nekem ideális lett volna…így felvettem egyet…és kicsit meg is nehezítettem a feladatomat, mert konzultáció során ügyesen megmondtam neki, hogy vegyíteném a két témát, amibe belement, de így megnöveltem a szakirodalmi részhez szükséges anyagmennyiséget.

No de ezt is meg tudjuk oldani, de valahogy neki is kellene állni, főleg, hogy a határidő már nincs is olyan messze, és igaz, hogy ott az előző félévi munka, amit csak kicsit megvágni, kiegészíteni kell itt-ott, de ezt nem támogatja pozitívan, hogy a könyvtárban jobb pár szakirodalomhoz szükséges könyv, anyag nem megtalálható, ugyanis azok vagy a tanárok polcain csücsülnek, vagy valamelyik hallgatónál hevernek. Az ösztönzően hathatna, hogy egy hétre sikerült pár könyvet szerezni, de valami hiányzik….nem találom sehol a “szakdolgozatíró” hangulatomat, és ha véletlenül rám talál, akkor garantáltan a boltban állók sorba, vagy esetleg iskolába megyek, vagy egy nagyon izgalmas (alias: “na vajon hogyan maradjak ébren”) órán ülök.

Most úgy érzem kicsit rá találtam, szóval neki is álltam, de pár sor átolvasása után, mikor a könyv után nyúltam volna, konstatáltam, hogy az a szoba másik végén hever, inkább neki írtam ezt a posztot írni…talán, ha mostantól beszámolók, hogy hány oldalt írtam, vagy épp hogy is tartok könnyebb lesz…

Katie’s journey–Step 7: Az első repülés

Az első repülés története igazából az első három repülésé…mi voltunk ugyanis azon szerencsések, akik kétszer is átszállhattak. A gépünk Bp-Frankfurt-Philadelphia-Newark (New York) vonalon ment…

Az online check-in véleményem szerint akkor bír csak igazán jelentőséggel, ha valakinek nagyon fontos, hogy egy bizonyos helyen üljön. Mi a reptéri mellett döntöttünk. Mint a legtöbb reptéren, a Ferihegy2-n is vannak olyan automaták, ahol ezt a műveletet magunk is elvégezhetjük, sőt még hostessek személyében segítség is van hozzá. A művelet utólag visszagondolva egész egyszerű, és egész hamar meg is lehet kapni a beszállókártyákat, amennyiben normálisan beolvassa a kért doksikat (vízumos országok esetén ügye a vízumot kell beolvastatni), majd tovább lehet menni leadni a bőröndöket. Ott elmondanak pár infót, és már lehet is továbbmenni.Nekünk elég simán ment minden, csomagoltattuk is a bőröndöket, ami utólag nem tűnik túl nagy fontosságúnak, de akkor úgy láttuk jónak, ha azt megtesszük.

A bőröndök leadása után mi még teáztunk és beszélgettünk még egy utolsót, majd elindultunk a biztonsági ellenőrzés felé. Kabátok, táskák, laptopok rá a futószalagra, emberek át a detektoros ajtón, majd a túloldalon mintha egy teljesen más világon találná magát az ember. Földrajzilag még az ország területein belül van az ember, más értelemben már nem.

A gépünket még az utolsó pillanatban áthelyezték az 5ösről a 10es kapura. Mikor odaértünk még nem kezdődött el a beszállás, még vártunk egy kicsit. A gép kétszer 3 üléses volt, és nagyon kedves stewardesek voltak rajta. A felszállásnál még idegesek voltunk, hiszen az első ilyen utunk volt, de nagyon simán ment, így már nem is foglalkoztunk sokat vele. Nem sokkal felszállás után már kaptunk is reggelit, és innivalót is. A mellettem ülő néniről kiderült, hogy ő is azon az útvonalon utazik mint mi, bár ő Philadelphiáig. Frankfurtba a kicsit későbbi felszállás ellenére is időben megérkeztünk. Oda egy buszocska jött értünk és vitt be a terminálig…ott jöhetett a futás, hiszen a kapu, ahonnan indult a következő gép az épület legtávolabbi pontján volt. De szerencsésen odaértünk.

Ezután következett egy hosszabb út…mikor felszálltunk a gépre, az üléseken már ott voltak a kispárnák és a takarók. A felszállás után meg már ott is rögtön kis nasival kínáltak minket. Az út alatt nem igazán tudtam aludni, bár próbálkoztam. Az utunk nagyon sima volt olyannyira, hogy 1 órával korábban szálltunk le Philadelphiában. Ott következett a belépés az országba, ami eléggé hosszú ideig tartott…no de nem a miénk, hanem az, hogy előttünk többen is voltak, és mire sorra kerültünk elég sok idő eltelt. A mi vámosunk nagyon rendes volt és beszélgettünk egy jót, a vízumképemről ő is megállapította, hogy nem épp a legjobb, de legalább ami ott készült sokkal jobb lett. A bőröndünk már a futószalagról levéve várt minket, hisz épp akarták elvinni őket. Biztos van vmi idő korlát rá, és azért, de ügye a vám és a sorban állás biztos nincs hozzákalkulálva ahhoz az időhöz. Ezután megint le kellett adni a bőröndöt és mehettünk a másik gépre. A szerencsénk az volt, hogy korábban leszállt a gép, mert így pont elértük a csatlakozást.

A Philadelphiából menő gép sokkal kisebb volt, mint az előző kettő…légcsavaros (remélem így hívják azt a két propellert, ami a szárnyaknál volt), kézi fel/lehajtású lépcső…hadaró steward, akinek már nagyon elege volt a munkájából, hiszen aznap már a hatodik útja volt. Mikor felszállás után vízzel kínált minket a kezében volt egy két literes üveg, amiben kb. ha félig volt, majd az egyik utasnál elfogyott a tartalma, megkérdezte a másikat, hogy ő is kér-e és elővett egy bontatlan, teli üveget…ez nagyon megnevettetett minket. :D

A gépen nagyon hideg van, vagyis eléggé hideg tud lenni, és ez igaz a repterekre is. Viszont a gépen szinte a legtöbb esetben folyamatosan etetik, vagy épp itatják az utasokat. Nem egyszerű mutatvány éhen halni, vagy épp kiszáradni. A repülés nagyon jó, főleg a felszállás… :D

Katie’s journey–Step 6: Budapest 2

Kicsit kalandosan kezdődött az újabb budapesti út…úgy volt, hogy egy nappal korábban felmegyek Pestre és onnan indulok majd tovább a reptérre, de kicsit megviselt vmiért a gondolat és inkább maradtam otthon. Az egész pikantériája az volt, hogy másnap elméletileg már reggel 7re ott kellett volna lenni a reptéren. De jött a felmentő sereg és másnap reggel (vagyis inkább hajnalban) kocsival vittek fel minket.

Pár infó azoknak, akik a reptérre akarnak kijutni kora reggel: nem olyan egyszerű mutatvány. Budapest területéről kb. 1-1,5 óra tömegközlekedéssel, saját kocsival értelemszerűen akár rövidebb is lehet, viszont a reptéren parkolási, és egyéb felmerülő nehézségek miatt nem minden esetben előnyős azt választani. Vidékről feljutni, ha nem egy nappal korábban indulunk szinte lehetetlenség, mert sokszor az első járatok sem érnek megfelelő időben fel ahhoz, hogy biztonsággal el lehessen érni egyes gépeket…aztán még meg sem említettem az átszállásos mutatványokat.

Nekünk szerencsénk volt. Alig másfél óra alatt felértünk kocsival Pestre…a check-in-nél volt segítségünk is, aminek nyújtója nem viselkedett teljesen normálisan velünk. Nem volt éppen túl kedves, de azért segített…a bőröndökkel sem volt sok problémánk, hiszen súly alatt voltunk, igaz ehhez az is hozzájárult, hogy átkerült egy adag cipő az én bőröndömbe. Szóval a csomagfeladásnál már kedvesebb hölgyet fogtunk ki, aki elmagyarázott mindent, és utána már nem volt sok dolgunk. Mivel időnk, mint a tenger volt a beszállásig, ezért meghívott minket a kedves “sofőrünk” egy teára :)

Majd jött a búcsú, hiszen el kellett indulni a biztonsági ellenőrzéshez…kicsit fura volt, hogy azon a ponton túl már nem lehetett szabadon visszafordulni, és ott tudatosult igazán először, hogy most három hónapig nem láthatjuk kicsiny kis hazánkat…

Katie's journey - Step 6: A végső simítások

El sem hiszem, hogy holnap indulok...kicsit még fura. Az utóbbi pár hétben elintéztem a még fennmaradó dolgok 90%-át és már csak nagyon kevés van hátra!

Pár hét folyamatos kutatás és keresgélés után végre sikerült megvenni a tökéletes kézipoggyászt. Az egész városban végignéztem és egy körséta alkalmával, naná, hogy ott is sikerült megvennem, ahonnan kb. elindultunk.

Ahogy a dalban is van: csomagom is kész, vállamon is súly...igen, elcsomagoltam, átnéztem mindent minimum négyszer. Jelenleg nagy bőrönd 15kg, kézi 2kg. Kicsit átcsoportosítom a dolgokat, hogy viszonylag jobb legyen az eloszlás.(Lehet, hogy majd szentelek egy kicsit hosszabb bejegyzést valamikor a kézipoggyász vadászatról...)

A pénzváltás már nem olyan nagy kunszt, csak viszonylag jó árfolyam kell és megfelelő pénz a váltóban. Ne is beszéljünk arról, hogy nem árt a kp, mivel kártyával nem lehet fizetni (vagy csak én voltam olyan naiv, hogy azt hittem).

Az engem tuti nem fog elérni is elért, és kicsit bepánikoltam, izgultam...vagy nem is tudom minek nevezzem. Olyannyira, hogy egy előre lebeszélt Pestre menős dolgot is le kellett mondanom, mert nem voltam megfelelő állapotban hozzá...még egyszer bocsánatot kérek itt nyilvánosan is tőled drága barátném, és remélem nem haragszol rám nagyon. Pedig nagyon vártam a dolgot, de pillanatnyilag képtelen vagyok rá. Szóval így holnap hajnalban indulok...

Anyunak is írtam pár kis vicces cetlit, hogy megkönnyítsem a dolgát, mert jövőhéten vizsgázik, és gondoltam felvidítom pár sorral. Az első ideje korán felfedezte...de tetszett neki!!!

A nyáron nem tudom mennyi időm lesz, szóval nagy valószínűséggel, csak szeptemberben érkezik a beszámoló. Addig is nagyon jó nyarat kívánok mindenkinek!!!

Katie's journey - Step 5: Budapest 1

A vízuminterjú után fennmaradt Pesten az útlevelem, amit május 12-én szombaton kaptam vissza. Mellé még egy kis adózási papírt ( :S ) és még pár tájékoztatót szereztem...valamint csináltattam hűségkártyát (Miles&More), kaptam bőröndre jó kis címkét is.

A dolog ott kezdődik, hogy 12:00- 12:45 közöttre oda kellett volna érnünk a final meetingre, ahol e fent említett jó dolgokat visszakaptuk. DE!!! 9:30as vonattal terveztünk felmenni Pestre, mi ott voltunk, a vonat meg valahol 15percces késéssel. 11:40re már fent is voltunk, onnan elmentünk letenni a dolgainkat, majd elkezdődött a kaland...miért kaland? Mert: villamosra fel, le, fel, buszra fel, le másik buszra fel...13:40 úticél... Nos, szombat lévén, meg nem tiszta felvilágosítás lévén, no meg nem Pestiek lévén kicsit kalandosan találtuk meg a helyes járatot (köszönet a srácnak, akinek 20 perccel később a Déliben kellett volna lennie, és ugyanarra ment, mint mi. ha ő nem lett volna, akkor még egy darabig nem értünk volna oda). Aztán 4-5 óra fejtágítás után elindultunk, hogy elkísérjük egyik szaktársunkat az állomásra, mi meg megbeszéltük, hol találkozunk később...a visszaút könnyebb volt, bár a buszsofőr pont akkor indította el a motort, mikor mi a hátsóajtóhoz léptünk, így gyors felszállás után már indultunk is. Hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, a Kelenföldi csatlakozó villamost pont elment előttünk, így nem volt más választás, mint a következőre feltenni egyedül azt, akit kísértünk (és aki még akkor nem tudta, hogy jobb lett volna maradnia, hiszem ellopták a vezetéket és át kellett szállnia a személyvonatra és 10kor még Győr közelében sem volt, pedig a fél8-as vonattal ment - volna ). Ekkor már fújt a szél, és borult az ég. 

Kis metrózás és villamosozás után elsőre megtaláltuk a helyet, ahova ment a barátnőnk vacsorázni a "céggel". Mi pedig visszaszálltunk a következő villamosra és enni mentünk. 10 körül találkoztunk újra :) Ekkor kezdődött az igazi móka...de nem a dolgainkért való visszaút miatt. Csendben átöltöztünk, leléptünk és elmentünk a Szimplába (már csepegett kicsit), ott találkoztunk egy New York-i sráccal, aki felajánlotta, hogyha szólunk neki, mutat majd pár helyet, aztán átmentünk a Morissons2be (ekkor már esett rendesen). Majd megbeszélés, hogy fél3kor találkozó a ruhatárnál (az ottani emberek-alkalmazottak- eléggé nevezzük úgy udvariatlanok és nem tudják mi a vendégek kulcsfontosságú szerepe.) Persze senki nem nézte az órát, és 45körül sikerült csak odaérni, de akit vártunk annak meg az órája nem működött, így 3kor sikerült csak elindulni. Aztán rossz irányba tartó metrózás, majd "részegellenőrbácsi" útmutatása, hogy majd a 907-es buszra kell szállni, majd elváltunk, hogy egy valaki megkeresse honnan indul a busz, a másik három meg elhozza a dolgokat, hogy elérjük az első vonatot, ami ügye Kelenföldről indul...mire megtettük az oda-vissza utat szétáztunk, majd csurom vizesen ültünk a 918-as járaton, ami elvitt minket...ugyanis, mint kiderült a 907-es nem létezik...épp elértük a vonatot.

Megérkezés után az elválásban a legfurább: New Yorkban találkozunk! Igen, ott...a barátnőnk már kint is van, és ott vár minket, persze, előre láthatólag az a New Yorkban találkozunk szept. 1-re fog esni, de beszéltük még Bostont is...

Oh, és igen! Meg van a bőrönd. Anyunak vettem szülinapi táskát, amikor is a boltban megláttam picurkámat és beleszerettem....

Kiabálós néni 2.0....

Nem is olyan rég...pár éve nyáron említettem a drága kiabálós nénit a győri Baross útról....Nos a néni még mindig győri és még mindig látni a Baross úton, de új székhelyének mondhatjuk a Virágpiacot....

De menjünk vissza pár hónapot....

Idén volt egy kisebb tűz valahol a Széchenyi tér közelében és a Híradóban (valamelyikben a sok közül) épp a drága kedves nénink szólalt fel. Első reakcióm: Huh, basszus, vajon most, mit fognak hinni a győriekről??? Második: Jé, egy régi ismerős.

Az igazat megvallva a nénit azóta többször is láttam  már, de most feljebb lépett a ranglétráján...A Virágpiacon általában részegen szokott veszekedni, vagy épp verekedni (nevezzük így, mert közel áll ahhoz, amit művel). Múltkor el is vágta a kezét az üres sörös dobozzal.

Pár napja meg az utcánkban sétált és nagy meglepetésre: kiabált megint. Valami olyasmit kifogásolt, hogy kora reggel kelt 5kor és 4ig dolgozott, vagy 4kor és 5ig? már nem emlékszem. Ment mellette egy csaj és megkérte, hogy "viselkedjen". A lánya volt...kicsit fura, hogy első látásra milyen aranyos lánya van neki. (De...az én anyukám a 7 minimum 5napjából reggel 4körül kell és 18ig dolgozik...és nem kiabálja végig a várost, hogy egész nap dolgoztam!!!) A néni ezután a Virágpiacon előadta szokásos mutatványát...

A lényeg, kutyából nem lesz szalonna...kiabálós néni kiabálós néni marad megfűszerezve egy kis verekedős hangulattal. Új színpad a Virágpiac, bár még néha látni a Baross úton is...

Katie's journey - Step 4: Igazolások

Tudtátok, hogy nem is olyan egyszerű az élet és mindenféle igazolás kell nagyon nagy utazások előtt??? Nem??? Akkor most már tudjátok!!!

Először is szükség van erkölcsi igazolványra, ha munkát is akarsz vállalni, hogy biztos jókislány, vagy jókisfiú legyél, mert példát kell mutatni!!!!

Másodszor, szükség van orvosi igazolás félére, amiben kb. azt nem kérdezik meg, hogy naponta hányszor mész ki mosdóba...na jó nem annyira vészes. De nem árt tudni a korábbi betegségeket, mikor kaptál meg oltásokat és elvégeztetni néhány vizsgálatot, hogy kint ne kössenek bele. Meg ha nem él a Tetanus azt is be kell adatni, mert nem árt ha van....ügye kell az a biztosítás a kint tartózkodás alatt...

A DiTe mindenkinek ismerős lehet...huszonévesen meg kicsit izomlázféle fájdalmas érzéssel társul, ami kb. 1 hétig megmarad (na jó 3-5 napig). Amúgy nem vészes. Főleg miután az ÁNTSZ dokijával kisakkozzátok, hogy a legszükségesebb, ami mindenképpen kell. Nagyon aranyos volt, hogy a fizetés után (ja, említettem, ilyenkor ára van neki...) még gondolkodik, hogy a tetanus mellett még mi legyen benne az oltóanyagban...