3 év

Ouch! A világ egyik legnagyobb blogolos öngyilkossága, ha valaki nem nyúl a blogjához hosszabb ideig. Szóval bocsi. Mentségem nincs igazán.
Bár lehet válogatni kicsit:
1. Max hogy más oldalakon kicsit aktívabb voltam.
2. Aztán meg Londonba költöztem és nagyon sokat dolgoztam.
3. Persze a 'Life sucks' is igaz, történt vmi ami nagyon antiszociálissá tett. (Nekem semmi bajom.)
4. Van másik blogom? Tumblr, wordpress? Egyik régebbi másik újabb?

Na jó, egyik sem igazi mentség. Csak kifogás.
Nem ígérem, hogy nagyon sűrűn osztogatok meg dolgokat. De próbálkozom.

Szóval kezdem inkább a legújabb dologgal: Londonba költöztem.

Éveken át néztem, ahogy volt osztálytársak, barátok hagyták el kicsiny kis városunk, majd országunk. Egyszer csak én is összeszedtem minden bátorságom és hasonlóan tettem. Így 2015. augusztusa óta kint élek én is Londonban.

Az itteni levegő jót tett. Önállóbb lettem. Sokat tanultam. Új barátokat szereztem. Megtanultam, hogy nem minden fenékig tejfel. Hogy a városban egész jól el lehet tájékozódni. Nagyon sok a turista, bevándorló... stb. Az itteniek teljesen mások, mint az otthoniak. Barátságosabbak. Másabb a légkör.

A rendőrök nagyon rendesek tudnak lenni.

A tömegközlekedésről pár dolog:
A reggeli metrón a 'fess fiatalembereknek' jobban kell a hely, mint az időseknek, vagy a várandósoknak, esetleg a mozgássérülteknek. Rajtuk kívül kb. mindenki más átadja a helyet.

A délutáni csúcsforgalomban a metró rosszabb mint egy konzervdoboz. Maga a platform is. Annyira tömött, fülledt. Ilyenkor kb mindenki pofátlan, türelmetlen és szó szerint megy a harc hogy felkerüljenek a szerelvényre. Jobb helyette pár megállót sétálni. Én is azt szoktam tenni. Nem nagy dolog, fél óra séta sem és már jobb is a helyzet.

A metrón, buszon, sokaknak muszáj leülni 1 megálló erejéig.

Az ajtóban kell állniuk, nem szabad beljebb menni se a buszon, se a metrón, nehogy többen elférjenek.

Busz és más közúti közlekedés főként időmilliomosoknak ajánlott. Egyszer próbáltam hazabuszozni... két és fél órába telt. A metró 30 perc max és már itthon is vagyok. (A metró sztrájk idején is közel 3 óra volt, de akkor nem sok választásom volt.)

Itt a piros, hol a piros... milyen piros is?
Itt mindenki, aki gyalogos átmegy a piroson. Sok helyen nincs is értelme várni, minden gond nélkül megtehető. DE vannak szakaszok ahol nem ártana megállni. Mégis drága gyalogos társadalom szereti akkor a pirost használni, mikor a dugó csillapodhatna. De miattuk csak még jobban bedugul a forgalom, mert nem tud tisztulni a szakasz (Piccadilly környéke).

Menni vs. maradni....

Életem talán egyik legnagyobb dilemmája elé állított a sors a minap...menni vagy maradni? Ha megyek, akkor jó hosszú ideig nem látom a családom, és több mint 3 hónapról van most szó, ami egy álmot váltana valóra, ha maradok, akkor a családom mellett leszek, de el kell odáznom az álmom beteljesítését. Oké, az álmom tavaly egy részről már valóra vált, ez a 2.0.

Hogy miről  is van szó: mivel rég nem írtam már semmi személyest, így ezúttal jelentem, hogy ismét lediplomáztam, ezúttal MSc-n, angolnyelven. A szakdogám fő témája a fenntarthatósági termékekkel kapcsolatos vásárlási szokások, azon belül is a bioélelmiszerekre koncentráltam mivel túl tág a téma. Szakdogára kitűnőt kaptam, a védés után pedig mind a bizottság elnöke, mind a dékán megakasztotta a sort, és lecövekelt nálam egekig dicsérve aznapi teljesítményemet, a munkámat óriási értelmet adva tanulmányaimnak. Az, hogy ott mindenki előtt ilyen elismerést kaptam, és állt a sor leírhatatlan érzés. Ezt mind én kaptam, aki nem volt végig színtiszta kitűnő, aki szeretett 4eseket is kapni, csakhogy nehogy túlzott strébernek nézzék...és a vicc az egészben, hogy míg mások tanultak és sorozatokat néztem, bejártam órákra, eljártam a barátaimhoz és mindent tettem, aminek 0 köze volt a tanuláshoz. Szóval tudok valamit.

Mikor kézbe vettem a diplomám eldöntöttem itthon maradok és pihenek egy kicsit mert immár közel 20 éve a közoktatás nevű dolog részese vagyok: bölcsi, ovi, általános, középsuli és egyetem alap, illetve mesterszak. Végül múlt hónapban valamikor adhoc módon mikor láttam valami jót beadtam a jelentkezésemet, de nem vettek fel sehova. (Oh, csak lábjegyzetbe jegyezném meg, hogy míg nekem mint felelős diák minden szót vissza kellett jeleznem a tanár felé, addig a vállalatok, mint felelős munkaadók, felelős kvázi közszereplők (mivel általában elég jól ismerik egyes városokban az egyes cégeket) egyáltalán nem veszik a fáradtságot arra, hogy bocsi, de nem kellesz...legalábbis most nem. Ebben még van mit fejlődni.

Aztán eljött Pünkösd hétfő...net ellenőrzés, ismerősnek albérletkeresés és rábukkantam a végzetemre: munkalehetőség Amerikában...szóval írtam az illetőnek, és jött a válasz: "holnap hívlak". Erre ma a hívás után: mikor tudnál kezdeni, ez, meg ez, meg az lenne a feladat (a legtöbbnek köze is van ahhoz, amit tanultam), szállás biztosítva, nem kell fizetni semmit, csak a jegyet kell megvenni (ami így nyár elején eléggé drága), keleti partvidék, és úgy 120-140 mérföldnyire még az óceán is megtalálható, viszont belül hirtelen a vészharang: túl szép, hogy jó legyen, menni kell? Máris? Család: támogatunk, menj csak, viszont, öcsém a hír hallatán: "ne menj, maradj, itt senki nem űz". 

Felkészültem rá? Eddig azt hittem igen, de most, ezek után meginogtam? Ki fog vigyázni anyura, és az öcsémre, no meg apura? A barátaimmal mi lesz? Megutálnak (akik igaz barátok valószínűleg nem)? És a körülöttem levő gyönyörűséges csöppségek, akikkel annyira jól kijövünk?? És a cicám, aki 2 hétig a közelembe sem jött, miután 3 hónap elteltével hazajöttem, és újabb 2 hét kellett mire ismét "barátok" lettünk?

Annyi minden szól mellette, és annyi minden szól ellene, hogy csak pislogok...De egy biztos: bármilyen döntést is hozzak meg, mindig lesz valaki, akinek nem lesz jó. Talán legbelül már tudom is, mi lesz a döntésem...

Katie's Journey - Step 9: I love Boston!

A tábor utolsó napjaiban sikerült egy jó kis szállást találni Bostonban, és mivel úgy gondoltuk bőven van időnk, így államnéző útra mentünk, egy közel 6 órás átszállásos járatot választva. 18 dolcsiért lehetett egyhetes metró bérletet venni, amit meg is vettünk, hiszen korlátlan utazást foglalt magába, majd elindultunk megkeresni a szállást. Viszonylag kevés eltévedéssel és kérdezősködéssel odaértünk, és nem is kellett olyan sokat várni, míg ráleltünk a kulcsra.
Mivel közel másfél napunk volt, míg baráti körünk találkozott és a hiányzó emberek megérkeztek, így első nap csak egy kis sétát tettünk a belvárosban, majd viszonylag hamar lefeküdtünk. Másnap hatalmas küszködések árán reggel 10után keltünk, elmentünk a boltba kaját venni, végül pedig elindultunk aznapi célpontunkhoz a Harvardra:

Sajnos nem sikerült aznap elcsípnünk egy csoportot sem, így egyedül jártuk végig, utána letámadtuk a könyvtárat netezni, ami viszonylag könnyen ment, hiszen útlevéllel percek alatt megkaptuk a látogató “kártyát”. Kicsit sikerült kipihenni ott magunkat, ami után tettünk egy sétát a környéken, majd bemetróztunk a központba, ahol vettünk fánkot és élveztük a jó időt. Annyira elfáradtunk, hogy már nem volt erőnk visszamenni a Harvardra egy esti koncertre, amit ajánlottak, így másnap jó sokáig aludtunk. Ébredés után összepakoltunk ismét, és elindultunk új szállásunkra. Az egyik szaktársunk, akinek az egyik WOW (World-of-Warcraf) – os barátja ott lakott, felajánlotta otthonát nekünk, így ott húztuk meg magunkat pár napig.  Mikor odaértünk szállásadó kedves barátunk épp akkor jött le, rögtön fel is ismertük, és felvezetett minket lakására, ahol már türelmetlenül vártak minket. Nagy öröm volt a viszont látás. Este az egyik szórakozóhelyről mentünk taxival barátnőnkért, akivel így teljes lett a kör. Bár hulla fáradtak voltunk hajnali 5ig beszélgettünk…Nagyon jó volt viszont látni egymást.
Kaptunk egy kis idegen vezetést, finom vacsikat, és sok vidám percet:

Az első vacsora emlékére:

Egy kicsit a városból:

Voltunk a New England Aquariumban is, ami nagy csalódás volt. Sok szép állatkát láttunk, de nem igazán érte meg a 21dollárt…több mindenre számítottunk, ahhoz képest nem nyújt semmi extrát.

Bostonban úgy 6 napot lehettünk, és felejthetetlen volt. Nagyon jól éreztük magunkat, és én mindenképpen szeretnék majd visszamenni valamikor!

Katie's Journey - Step 8: I love NH (New Hampshire)!

Közel fél évvel ezelőtt értem földet az USA-ban. Az első New Yorkban töltött éjszakánk ha belegondolunk Newark-i reptéren töltött éjszakánk volt, ahonnan másnap reggel indultunk tovább egy Orford nevű kis városkába. Az este nagyon hideg volt, aludni nem igazán tudtunk, így hajnali 5kor indultunk be New Yorkba, hogy sétáljunk egyet. A reptéri vonat a Penn Station-nél rakott le minket ahonnan nevetségesen rövid idő alatt jutottunk el a Port Authority Bus Therminalhoz. Első megdöbbenésünkre a város már 6kor ébren volt, a rendőr simán átsétált a piroson, az útépítkezés már javában folytatódott, voltak kátyúk és szemétszállítás is :D A busz állomást kb. csak négyszer sétáltuk végig a bőröndjeinkkel, míg telefont kerestünk (persze telefonálni nem sikerült), majd mobilt próbáltunk venni, unlimited international call opcióval, ami mint kiderült Magyarországot nem foglalja magába. Így gyors New York - White River Junction jegy vásárlás után (ami a helyszínen 59dolcsiba fájt, de később visszakaptuk) kerestünk egy kávézót, ahol egyikünk leveleket írt gyorsan, hogy mikor érkezünk pontosan, és ahonnan ketten elmentünk a többi levelezés közben innivalót venni. A busz 8:30 után indult kis késéssel, kamu volt a 8kor kezdődik a beszállás így legyél ott mindenképpen, ráadásul le is fagyasztottak minket az alatt a 4,5 óra alatt, míg megérkeztünk Bostonba. Mehettünk volna géppel is, de ügye a busz volt a megadott közlekedési eszközünk, így nem volt sok választásunk, ráadásul Bostonból egy másik busszal kellett továbbmennünk. Az állomáson épp mosdót hajkurászva összefutottunk az egyik magyar lánnyal, aki velünk együtt dolgozott, majd csatlakoztunk a többiekhez, így már 5en folytattuk utunkat White River Junction felé. Rémesen hideg volt, de a busz legalább jobb volt, mint az előző, több hely volt, és kaptunk pár értékes infót. A táborba pont vacsira érkeztünk meg, ami után gyors fürdés következett és alvás másnap reggelig.

Minden reggel elkéstünk, hiszen a 7:30as kezdés előtt 5 perccel keltünk és 5 lánynak azért mégis több idő mire elkészül. Napi 6 órát dolgoztunk, a többi időben a tóban a stégen süttettük hasunkat, vagy épp sétáltunk a környéken. Voltunk Tiltonban, Weirs Beachen, Plymouthban, Hanoverben és még pár helyen, ahol nagyon jól éreztük magunkat. A szerda este egyenlő lett a Hanoveri margaritázással, ahova iskola busz vitt és hozott minket, az erdő nem volt más, mint az esti kis összejövetelek, beszélgetések és iszogatások helyszíne :D

Naplemente a tónál:

Kilátás a stégről:

Hanover:

Wiers Beach:

Bradford:

Sok minden történt június 19 és augusztus 23 között: nagyszerű barátságok születtek, utazgatások, beszélgetések, kalandok, vidámság és bulizás. Persze volt pár viharunk is, az egyik maradandó élményt hagyott és ezután garantált gyomorgörcsöt okoz, ugyanis közelebbről is sikerült megismerkednünk egy villámmal, ami pont a mi kis házikónkat választotta aktuális célpontnak. Szerencsénk volt, mert a szagon, kisebb foltozgatni valón, leesett, lerepült, felrepült dolgokon, no meg az ijedségen és a superhero-vá váláson kívül mást nem okozott. Akkor azzal nyugtattak minket, hogy kétszer nem csap ugyanoda…kb. tévedtek, mert alig 1 héttel később a senior hill szenvedett csapást, mikor az egyik villám szépen kettéhasította a fát, amellyel találkozott. Mi azt az estét az ebédlőben töltöttünk, ahova kedvesen behurcolták a matracainkat az ágyainkról, ráadásul emiatt másnap reggel nem késtünk el, sőt!! túl korán is érkeztünk xd

Másnap reggel:

Az utolsó estén talán ha 10-en maradtunk, kis családiasabb hangulatban, éjfél után feküdtünk, pár órás alvás után pedig vittek is minket a buszokhoz. És megkezdődtek utazásaink…

Vége???? :) :( :D ?

El sem hiszem, hogy milyen vége lett ennek a félévemnek is....a szakdolgozatomat leadtam (jó vastag is lett a maga 60 oldal+46 oldal mellékletével) és a vizsgá(i)mnak is vége.

A szakdolgozat leadását most nem "pihenés" követte, hanem további pár hét a suliban és pár elővizsga, no meg egy "éles" vizsga. Marketing mérésekből alig 3 pont hiányzott az 5-ért (mivel az előző dolgozatban a tanár hibás feladata miatt jó páran vesztettünk pár pontot), szóval kaptam egy fincsi kis fordítást jó tömény statisztikai szöveg képében...négy nap alatt legyúrtam, és meg lett az ötös.
Aztán ott volt a jog, a maga 28 oldalnyi angol nyelvű szövegével, amit szintén (nem tudom, hogyan) sikerült legyűrni...5-tel...huh, kezdem strébernek érezni magam.
Aztán a vizsgaidőszakban következett a logisztika is...a vizsgáról magáról úgysem írok, mert senki nem hinné el, és nem is igazán lenne jó reklámozni :), de a végeredmény az lett, hogy mindenki 5-ös lett abból is :D Egyre stréberebbnek tűnik, pedig tényleg nem vagyok az...én meg a tanulás legalább 120 különböző dolog vagyunk, és aki igazán ismer, tudja, hogy otthon/itthon nem épp a legnagyobb hobbim elővenni a tananyagokat. Inkább bejárok órákra és figyelek ott, így utána elég már csak nagyon maximum 1-2szer átolvasni az adott tárgy anyagát.

Szóval, számomra a vizsgaidőszak első két napja az utolsók is voltak és most már a záróvizsgámra kell készülnöm (amit majd valamikor január elején kezdek el). Addig is tovább fejlesztem a főzési és sütési képességeimet, és el kezdem ki találni mit akarok ezután (vagyis milyen munkát, hol....stb.).

Történt még pár jó dolog is a héten: végre megszületett Fanni (az egyik kedves ismerősöm kislánya), aki pont teljesen véletlenül 2012.12.12-én született (kb. egy héttel korábbra várták), egy gyors látogatás céljából hazaugrott a barátnőm a világ másik feléről, és az öcsémmel levő kapcsolatom is javult (eddig sem volt rossz, de még erősebb lett a közöttünk levő testvéri kötelék)... :D

Proces....99% completed...

Egyik szemem sír, a másik nevet...

Itt állok a szakdolgozatom utolsó simításait végezve és nem tudom eldönteni, hogy mi történhetett velem...miért?? Mert stréber féle lettem.

Az úgy volt, hogy....tehát, nálunk a suliban meg van adva, hogy hány oldalasnak kell lennie egy szakdolgozatnak. BSc-n 30-50, míg MSc-n 40-60. Ezeket 10%-kal lehet túllépni, de csakis indokolt esetben. Na mármost, MSc-s lévén eleve tágabb intervallumok között mozoghatok, de egy hónapja, mikor elkezdtem nem is gondoltam volna, hogy mire ide eljutok már 61 oldalam lesz...szóval elméletben nincs vele probléma, de fő az elővigyázatosság, mert ki tudja, hogy indokoltnak látják-e az egészet. Így pár táblázat átmegy a mellékletekbe, duzzasztva annak a méretét.

De, hogy ne unatkozzak, hétfőn zh-t írunk egy Marketing mérések-ként emlegetett tárgyból, ahol tonna szám zuhan ölünkbe a sok képlet. A tanár ráadásul azt mondta, hogy ami órán volt azt kéri vissza, és fel is tölti az anyagot, de - itt jön a kanyar - az egyik anyagrész helyett egy teljesen másik, számunkra kínai szerepel :S Mi lesz ebből...főleg, hogy előbb a szakdoga körüli utolsó mozzanatokat szeretném letudni.

Kicsit más, de annál örömtelibb hír: tegnap az öcsém bemutatta a barátnőjét nekünk :) Olyan aranyosak együtt.

Segítség diplomamunka megírásához!

Kedves blog olvasók!

Szeretnélek megkérni benneteket, hogy töltsétek ki a kérdőívemet, mely a diplomamunkám megírásához szükséges. A témám a fenntarthatósággal kapcsolatos fogyasztói szokásokkal kapcsolatos. A kérdőív kitöltése kb. 5 percet vesz igénybe és teljesen anonim...

Aki kitöltené vagy esetleg meg is osztaná, annak előre is nagyon szépen köszönöm, hogy segíti a munkámat!

https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dGJmU3BST2tWNXJiR2FmRC03LTQzbnc6MQ

Akkor kezdjük el…. = én vs. szakdoga

Olyan gyorsan telik az idő, hogy az sokszor már felfoghatatlan…. két évvel ezelőtt mikor a Bsc-s szakdolgozatomat írtam emlékszem mennyi gondom volt a konzulensemmel. Akkor azt hittem, hogy majd egy ideig nem fog fájni a fejem szakdoga írás miatt….de tévedtem…itt az újabb menet.

Mikor elkezdtem 2011 februárjában az MSc-t tudtam, hogy hamarabb eljön a szakdolgozat írás ideje, így már akkor elkezdtem gondolkodni a témákon és a lehetséges konzulenseken, de ügye, amit a hallgató eltervez, tanár-egyetem-sors megváltoztatja.

Előző félévben szépen felvettem a fogyasztói magatartás témát, hogy majd jól megírom annak keretein belül a fenntarthatósági dolgaimat, de nem sok időm volt foglalkozni vele. Szerencsére a kötelező karakterszámot sikerült összehozni, és a konzulensem is nagyon kedves és aranyos volt, így nem is piszkált vele kapcsolatban. Ő is tudta, hogy csak az első fele, és még változhat, és azt is, hogy kicsit sok a tárgyunk, és azt is, hogy a következő témát nála nem tudom majd felvenni, hiszen gyes-en lesz (gratulálok innen is a gyönyörűséges kislányhoz, aki a nyár elején született). Vagyis, kezdődhetett elölről a konzulens keresés.

Nem is kellett sokáig keresni könnyen rátaláltam az új jelöltre, de nem volt konkrétan olyan témája, ami nekem ideális lett volna…így felvettem egyet…és kicsit meg is nehezítettem a feladatomat, mert konzultáció során ügyesen megmondtam neki, hogy vegyíteném a két témát, amibe belement, de így megnöveltem a szakirodalmi részhez szükséges anyagmennyiséget.

No de ezt is meg tudjuk oldani, de valahogy neki is kellene állni, főleg, hogy a határidő már nincs is olyan messze, és igaz, hogy ott az előző félévi munka, amit csak kicsit megvágni, kiegészíteni kell itt-ott, de ezt nem támogatja pozitívan, hogy a könyvtárban jobb pár szakirodalomhoz szükséges könyv, anyag nem megtalálható, ugyanis azok vagy a tanárok polcain csücsülnek, vagy valamelyik hallgatónál hevernek. Az ösztönzően hathatna, hogy egy hétre sikerült pár könyvet szerezni, de valami hiányzik….nem találom sehol a “szakdolgozatíró” hangulatomat, és ha véletlenül rám talál, akkor garantáltan a boltban állók sorba, vagy esetleg iskolába megyek, vagy egy nagyon izgalmas (alias: “na vajon hogyan maradjak ébren”) órán ülök.

Most úgy érzem kicsit rá találtam, szóval neki is álltam, de pár sor átolvasása után, mikor a könyv után nyúltam volna, konstatáltam, hogy az a szoba másik végén hever, inkább neki írtam ezt a posztot írni…talán, ha mostantól beszámolók, hogy hány oldalt írtam, vagy épp hogy is tartok könnyebb lesz…

Katie’s journey–Step 7: Az első repülés

Az első repülés története igazából az első három repülésé…mi voltunk ugyanis azon szerencsések, akik kétszer is átszállhattak. A gépünk Bp-Frankfurt-Philadelphia-Newark (New York) vonalon ment…

Az online check-in véleményem szerint akkor bír csak igazán jelentőséggel, ha valakinek nagyon fontos, hogy egy bizonyos helyen üljön. Mi a reptéri mellett döntöttünk. Mint a legtöbb reptéren, a Ferihegy2-n is vannak olyan automaták, ahol ezt a műveletet magunk is elvégezhetjük, sőt még hostessek személyében segítség is van hozzá. A művelet utólag visszagondolva egész egyszerű, és egész hamar meg is lehet kapni a beszállókártyákat, amennyiben normálisan beolvassa a kért doksikat (vízumos országok esetén ügye a vízumot kell beolvastatni), majd tovább lehet menni leadni a bőröndöket. Ott elmondanak pár infót, és már lehet is továbbmenni.Nekünk elég simán ment minden, csomagoltattuk is a bőröndöket, ami utólag nem tűnik túl nagy fontosságúnak, de akkor úgy láttuk jónak, ha azt megtesszük.

A bőröndök leadása után mi még teáztunk és beszélgettünk még egy utolsót, majd elindultunk a biztonsági ellenőrzés felé. Kabátok, táskák, laptopok rá a futószalagra, emberek át a detektoros ajtón, majd a túloldalon mintha egy teljesen más világon találná magát az ember. Földrajzilag még az ország területein belül van az ember, más értelemben már nem.

A gépünket még az utolsó pillanatban áthelyezték az 5ösről a 10es kapura. Mikor odaértünk még nem kezdődött el a beszállás, még vártunk egy kicsit. A gép kétszer 3 üléses volt, és nagyon kedves stewardesek voltak rajta. A felszállásnál még idegesek voltunk, hiszen az első ilyen utunk volt, de nagyon simán ment, így már nem is foglalkoztunk sokat vele. Nem sokkal felszállás után már kaptunk is reggelit, és innivalót is. A mellettem ülő néniről kiderült, hogy ő is azon az útvonalon utazik mint mi, bár ő Philadelphiáig. Frankfurtba a kicsit későbbi felszállás ellenére is időben megérkeztünk. Oda egy buszocska jött értünk és vitt be a terminálig…ott jöhetett a futás, hiszen a kapu, ahonnan indult a következő gép az épület legtávolabbi pontján volt. De szerencsésen odaértünk.

Ezután következett egy hosszabb út…mikor felszálltunk a gépre, az üléseken már ott voltak a kispárnák és a takarók. A felszállás után meg már ott is rögtön kis nasival kínáltak minket. Az út alatt nem igazán tudtam aludni, bár próbálkoztam. Az utunk nagyon sima volt olyannyira, hogy 1 órával korábban szálltunk le Philadelphiában. Ott következett a belépés az országba, ami eléggé hosszú ideig tartott…no de nem a miénk, hanem az, hogy előttünk többen is voltak, és mire sorra kerültünk elég sok idő eltelt. A mi vámosunk nagyon rendes volt és beszélgettünk egy jót, a vízumképemről ő is megállapította, hogy nem épp a legjobb, de legalább ami ott készült sokkal jobb lett. A bőröndünk már a futószalagról levéve várt minket, hisz épp akarták elvinni őket. Biztos van vmi idő korlát rá, és azért, de ügye a vám és a sorban állás biztos nincs hozzákalkulálva ahhoz az időhöz. Ezután megint le kellett adni a bőröndöt és mehettünk a másik gépre. A szerencsénk az volt, hogy korábban leszállt a gép, mert így pont elértük a csatlakozást.

A Philadelphiából menő gép sokkal kisebb volt, mint az előző kettő…légcsavaros (remélem így hívják azt a két propellert, ami a szárnyaknál volt), kézi fel/lehajtású lépcső…hadaró steward, akinek már nagyon elege volt a munkájából, hiszen aznap már a hatodik útja volt. Mikor felszállás után vízzel kínált minket a kezében volt egy két literes üveg, amiben kb. ha félig volt, majd az egyik utasnál elfogyott a tartalma, megkérdezte a másikat, hogy ő is kér-e és elővett egy bontatlan, teli üveget…ez nagyon megnevettetett minket. :D

A gépen nagyon hideg van, vagyis eléggé hideg tud lenni, és ez igaz a repterekre is. Viszont a gépen szinte a legtöbb esetben folyamatosan etetik, vagy épp itatják az utasokat. Nem egyszerű mutatvány éhen halni, vagy épp kiszáradni. A repülés nagyon jó, főleg a felszállás… :D

Katie’s journey–Step 6: Budapest 2

Kicsit kalandosan kezdődött az újabb budapesti út…úgy volt, hogy egy nappal korábban felmegyek Pestre és onnan indulok majd tovább a reptérre, de kicsit megviselt vmiért a gondolat és inkább maradtam otthon. Az egész pikantériája az volt, hogy másnap elméletileg már reggel 7re ott kellett volna lenni a reptéren. De jött a felmentő sereg és másnap reggel (vagyis inkább hajnalban) kocsival vittek fel minket.

Pár infó azoknak, akik a reptérre akarnak kijutni kora reggel: nem olyan egyszerű mutatvány. Budapest területéről kb. 1-1,5 óra tömegközlekedéssel, saját kocsival értelemszerűen akár rövidebb is lehet, viszont a reptéren parkolási, és egyéb felmerülő nehézségek miatt nem minden esetben előnyős azt választani. Vidékről feljutni, ha nem egy nappal korábban indulunk szinte lehetetlenség, mert sokszor az első járatok sem érnek megfelelő időben fel ahhoz, hogy biztonsággal el lehessen érni egyes gépeket…aztán még meg sem említettem az átszállásos mutatványokat.

Nekünk szerencsénk volt. Alig másfél óra alatt felértünk kocsival Pestre…a check-in-nél volt segítségünk is, aminek nyújtója nem viselkedett teljesen normálisan velünk. Nem volt éppen túl kedves, de azért segített…a bőröndökkel sem volt sok problémánk, hiszen súly alatt voltunk, igaz ehhez az is hozzájárult, hogy átkerült egy adag cipő az én bőröndömbe. Szóval a csomagfeladásnál már kedvesebb hölgyet fogtunk ki, aki elmagyarázott mindent, és utána már nem volt sok dolgunk. Mivel időnk, mint a tenger volt a beszállásig, ezért meghívott minket a kedves “sofőrünk” egy teára :)

Majd jött a búcsú, hiszen el kellett indulni a biztonsági ellenőrzéshez…kicsit fura volt, hogy azon a ponton túl már nem lehetett szabadon visszafordulni, és ott tudatosult igazán először, hogy most három hónapig nem láthatjuk kicsiny kis hazánkat…

Katie's journey - Step 6: A végső simítások

El sem hiszem, hogy holnap indulok...kicsit még fura. Az utóbbi pár hétben elintéztem a még fennmaradó dolgok 90%-át és már csak nagyon kevés van hátra!

Pár hét folyamatos kutatás és keresgélés után végre sikerült megvenni a tökéletes kézipoggyászt. Az egész városban végignéztem és egy körséta alkalmával, naná, hogy ott is sikerült megvennem, ahonnan kb. elindultunk.

Ahogy a dalban is van: csomagom is kész, vállamon is súly...igen, elcsomagoltam, átnéztem mindent minimum négyszer. Jelenleg nagy bőrönd 15kg, kézi 2kg. Kicsit átcsoportosítom a dolgokat, hogy viszonylag jobb legyen az eloszlás.(Lehet, hogy majd szentelek egy kicsit hosszabb bejegyzést valamikor a kézipoggyász vadászatról...)

A pénzváltás már nem olyan nagy kunszt, csak viszonylag jó árfolyam kell és megfelelő pénz a váltóban. Ne is beszéljünk arról, hogy nem árt a kp, mivel kártyával nem lehet fizetni (vagy csak én voltam olyan naiv, hogy azt hittem).

Az engem tuti nem fog elérni is elért, és kicsit bepánikoltam, izgultam...vagy nem is tudom minek nevezzem. Olyannyira, hogy egy előre lebeszélt Pestre menős dolgot is le kellett mondanom, mert nem voltam megfelelő állapotban hozzá...még egyszer bocsánatot kérek itt nyilvánosan is tőled drága barátném, és remélem nem haragszol rám nagyon. Pedig nagyon vártam a dolgot, de pillanatnyilag képtelen vagyok rá. Szóval így holnap hajnalban indulok...

Anyunak is írtam pár kis vicces cetlit, hogy megkönnyítsem a dolgát, mert jövőhéten vizsgázik, és gondoltam felvidítom pár sorral. Az első ideje korán felfedezte...de tetszett neki!!!

A nyáron nem tudom mennyi időm lesz, szóval nagy valószínűséggel, csak szeptemberben érkezik a beszámoló. Addig is nagyon jó nyarat kívánok mindenkinek!!!

Katie's journey - Step 5: Budapest 1

A vízuminterjú után fennmaradt Pesten az útlevelem, amit május 12-én szombaton kaptam vissza. Mellé még egy kis adózási papírt ( :S ) és még pár tájékoztatót szereztem...valamint csináltattam hűségkártyát (Miles&More), kaptam bőröndre jó kis címkét is.

A dolog ott kezdődik, hogy 12:00- 12:45 közöttre oda kellett volna érnünk a final meetingre, ahol e fent említett jó dolgokat visszakaptuk. DE!!! 9:30as vonattal terveztünk felmenni Pestre, mi ott voltunk, a vonat meg valahol 15percces késéssel. 11:40re már fent is voltunk, onnan elmentünk letenni a dolgainkat, majd elkezdődött a kaland...miért kaland? Mert: villamosra fel, le, fel, buszra fel, le másik buszra fel...13:40 úticél... Nos, szombat lévén, meg nem tiszta felvilágosítás lévén, no meg nem Pestiek lévén kicsit kalandosan találtuk meg a helyes járatot (köszönet a srácnak, akinek 20 perccel később a Déliben kellett volna lennie, és ugyanarra ment, mint mi. ha ő nem lett volna, akkor még egy darabig nem értünk volna oda). Aztán 4-5 óra fejtágítás után elindultunk, hogy elkísérjük egyik szaktársunkat az állomásra, mi meg megbeszéltük, hol találkozunk később...a visszaút könnyebb volt, bár a buszsofőr pont akkor indította el a motort, mikor mi a hátsóajtóhoz léptünk, így gyors felszállás után már indultunk is. Hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, a Kelenföldi csatlakozó villamost pont elment előttünk, így nem volt más választás, mint a következőre feltenni egyedül azt, akit kísértünk (és aki még akkor nem tudta, hogy jobb lett volna maradnia, hiszem ellopták a vezetéket és át kellett szállnia a személyvonatra és 10kor még Győr közelében sem volt, pedig a fél8-as vonattal ment - volna ). Ekkor már fújt a szél, és borult az ég. 

Kis metrózás és villamosozás után elsőre megtaláltuk a helyet, ahova ment a barátnőnk vacsorázni a "céggel". Mi pedig visszaszálltunk a következő villamosra és enni mentünk. 10 körül találkoztunk újra :) Ekkor kezdődött az igazi móka...de nem a dolgainkért való visszaút miatt. Csendben átöltöztünk, leléptünk és elmentünk a Szimplába (már csepegett kicsit), ott találkoztunk egy New York-i sráccal, aki felajánlotta, hogyha szólunk neki, mutat majd pár helyet, aztán átmentünk a Morissons2be (ekkor már esett rendesen). Majd megbeszélés, hogy fél3kor találkozó a ruhatárnál (az ottani emberek-alkalmazottak- eléggé nevezzük úgy udvariatlanok és nem tudják mi a vendégek kulcsfontosságú szerepe.) Persze senki nem nézte az órát, és 45körül sikerült csak odaérni, de akit vártunk annak meg az órája nem működött, így 3kor sikerült csak elindulni. Aztán rossz irányba tartó metrózás, majd "részegellenőrbácsi" útmutatása, hogy majd a 907-es buszra kell szállni, majd elváltunk, hogy egy valaki megkeresse honnan indul a busz, a másik három meg elhozza a dolgokat, hogy elérjük az első vonatot, ami ügye Kelenföldről indul...mire megtettük az oda-vissza utat szétáztunk, majd csurom vizesen ültünk a 918-as járaton, ami elvitt minket...ugyanis, mint kiderült a 907-es nem létezik...épp elértük a vonatot.

Megérkezés után az elválásban a legfurább: New Yorkban találkozunk! Igen, ott...a barátnőnk már kint is van, és ott vár minket, persze, előre láthatólag az a New Yorkban találkozunk szept. 1-re fog esni, de beszéltük még Bostont is...

Oh, és igen! Meg van a bőrönd. Anyunak vettem szülinapi táskát, amikor is a boltban megláttam picurkámat és beleszerettem....

Kiabálós néni 2.0....

Nem is olyan rég...pár éve nyáron említettem a drága kiabálós nénit a győri Baross útról....Nos a néni még mindig győri és még mindig látni a Baross úton, de új székhelyének mondhatjuk a Virágpiacot....

De menjünk vissza pár hónapot....

Idén volt egy kisebb tűz valahol a Széchenyi tér közelében és a Híradóban (valamelyikben a sok közül) épp a drága kedves nénink szólalt fel. Első reakcióm: Huh, basszus, vajon most, mit fognak hinni a győriekről??? Második: Jé, egy régi ismerős.

Az igazat megvallva a nénit azóta többször is láttam  már, de most feljebb lépett a ranglétráján...A Virágpiacon általában részegen szokott veszekedni, vagy épp verekedni (nevezzük így, mert közel áll ahhoz, amit művel). Múltkor el is vágta a kezét az üres sörös dobozzal.

Pár napja meg az utcánkban sétált és nagy meglepetésre: kiabált megint. Valami olyasmit kifogásolt, hogy kora reggel kelt 5kor és 4ig dolgozott, vagy 4kor és 5ig? már nem emlékszem. Ment mellette egy csaj és megkérte, hogy "viselkedjen". A lánya volt...kicsit fura, hogy első látásra milyen aranyos lánya van neki. (De...az én anyukám a 7 minimum 5napjából reggel 4körül kell és 18ig dolgozik...és nem kiabálja végig a várost, hogy egész nap dolgoztam!!!) A néni ezután a Virágpiacon előadta szokásos mutatványát...

A lényeg, kutyából nem lesz szalonna...kiabálós néni kiabálós néni marad megfűszerezve egy kis verekedős hangulattal. Új színpad a Virágpiac, bár még néha látni a Baross úton is...

Katie's journey - Step 4: Igazolások

Tudtátok, hogy nem is olyan egyszerű az élet és mindenféle igazolás kell nagyon nagy utazások előtt??? Nem??? Akkor most már tudjátok!!!

Először is szükség van erkölcsi igazolványra, ha munkát is akarsz vállalni, hogy biztos jókislány, vagy jókisfiú legyél, mert példát kell mutatni!!!!

Másodszor, szükség van orvosi igazolás félére, amiben kb. azt nem kérdezik meg, hogy naponta hányszor mész ki mosdóba...na jó nem annyira vészes. De nem árt tudni a korábbi betegségeket, mikor kaptál meg oltásokat és elvégeztetni néhány vizsgálatot, hogy kint ne kössenek bele. Meg ha nem él a Tetanus azt is be kell adatni, mert nem árt ha van....ügye kell az a biztosítás a kint tartózkodás alatt...

A DiTe mindenkinek ismerős lehet...huszonévesen meg kicsit izomlázféle fájdalmas érzéssel társul, ami kb. 1 hétig megmarad (na jó 3-5 napig). Amúgy nem vészes. Főleg miután az ÁNTSZ dokijával kisakkozzátok, hogy a legszükségesebb, ami mindenképpen kell. Nagyon aranyos volt, hogy a fizetés után (ja, említettem, ilyenkor ára van neki...) még gondolkodik, hogy a tetanus mellett még mi legyen benne az oltóanyagban...

Talán mostantól???

Huh...mindig megfogadom, hogy sűrűn írok és nem jön össze...vagyis inkább kicsit lustára veszem a dolgokat és majd holnap, majd hétvégén ...stb. -vel elintézem. Pedig annyi minden történik....

Megsütöttem életem első adag kakaóscsigáját és elfogyott...nagy sikere volt.

A zh-m, amire készültem nem is sikerült rosszra a rászánt tanulás mennyiséget ismerve...a tárgyat meg elintéztem még a zh után kb. 1 héttel. Elmentünk egy versenyre a csajokkal, hogy szerezzünk +15 pontot, ami majd segít, ha rontunk valamelyik beadandóban, erre megnyertük a piacunkon a dolgot és továbbjutottunk a középdöntőbe. A tanár meg odajött és betartva szavát egy "gratulálok, meg van az 5-ös"-sel lerendezte a tárgyat. Szóval ápr. 19-én szakdogát leszámítva már csak 7 tárgy volt hátra. 

Ha már a tárgyaknál tartunk, szorgalmi időszak utolsó hetére már 4-5 tárgy ki lett pipálva. Egy kis elővizsga segítségével is.

Szakdogát (vagyis az első felét) sikerült időben leadni, egyetemi életemben először fordult elő, hogy szombaton vizsgáztam (eredményre még holnapig várni kell). Tanítóbácsi kicsinykisfia gondoskodott a jó hangulatról...ő volt a DJ....no meg ott volt a tanítónéni is, aki anno számvitel 2 előadást vitt nekünk, akinek az órájára csak talán kétszer mentem be, és akkor várta épp a kis DJ-t...

Újabb fénypont az életemben a kb. 1 nap alatt lezavart 39 fokos láz. Délelőtt még egy kis angol tanítás torokfájósan, délután 37,4 fokkal még egy gyors főzés-mosás, este meg egy kis rekord hőmérséklettel filmnézés...ha nem lett volna a macskám, aki rám telepedett a kinti 30 fok ellenére megfagytam volna...de mivel a lázam nem akart lemenni, ezért jó kis hideg-vizes ruha segítségét kellett alkalmazni. Másnapra már nem volt láz, de egy hétig még KO voltam. Bár az is igaz, hogy másnap félhullám még megírtam egy "perfect and clear" értékelést kapott executive summary-t a marketing terv elejére.

Múlt szombaton Pesten voltunk a kis csapattal...egy biztos! Ennél emlékezetesebb napot nem igazán fogok mostanában végigélni...

Ez+az: Vagyis gondolatok össze-vissza

Két beadandó írás közpen gondoltam teszek egy kis kitérőt ide. Kicsit hasznosabb, mint a falat bámulni, vagy csak úgy lenni...Annyi minden történt az utóbbi időben, hogy az már csak na...

Pasik...kicsit bonyolultak. De egy dolgot most már megjegyeztem. Ha megígérsz valamit, néha nem árt, elfelejteni, és nem betartani. Csak további bonyodalmaktól és félreértésektől kímél meg.

Iskola...ne akard agyon tanulni magad, mert úgysem sikerül. Ha érdekes a téma, és tudod, hogy kell "megtanulni" vagy legalábbis megjegyezni akkor nem lesz semmi gond. A lényeg, hogy tudj rizsázni, mert az segít néha kimászni a bajból, sőt...sokszor a tanár értékeli is a körítést. Bár a zh-mra kb. csak 10 órát tanultam, az összes kérdéshez tudtam írni, elméletileg a jó dolgokat (az eredmény majd hétfőn). Nem volt összességében nehéz, de ha valaki leblokkol nem fog menni.

Szakdoga...igen még a sulishoz tartozik, de külön említem. Még nem álltam neki, pedig kellene. A határidő május 7. A témám fogyasztói magatartás, ami szerintem elég érdekes és illik is a terveimhez, hiszen a fenntarthatósági dolgok befolyását (nevezzük így) szeretném majd "vizsgálni. Angolul kicsit szebb, hogy Consumer behaviour in the scope of sustainable marketing (vagyis remélem így lehet majd). De, hogy hű maradjak magamhoz, a BSc-s konzulensem, alig segítek valamit-je után megint belenyúltam. Bár ezúttal egy nagyon rendes, kedves és segítőkész tanárhoz sikerült jelentkeznem, de ő mivel a nyáron szül, csak az első szakszeminárium során tud segíteni, és így a konzulensem lenni, utána már váltanom kell, de ígéretet kaptam, hogy segít majd a kutatásnál, főként az SPSS programmal. Amiket ő tart órák, mindenesetre nagyon aranyos. :)

Utazás...igen. Közeledik. Június 18. Már minden meg van, a vásárlásokon kívül (börönd, kontakt lencse...stb.). És még nem kezdtem el izgulni, bár igaz, hogy vegyes érzésekkel vagyok. Majd megváltozik.

Új gép....a régi megadta magát. Elég hangosan berreg, és valami vírust is bekapott. Na jó, tegyük hozzá, hogy 4 és fél éves, ami a notebook-ok tekintetében egyenlő a matuzsálem korral. De már van új gépem, így nem kell az öcsémét használnom.

Katie's journey - Step 3: Vízum interjú

Március 1. délelőtt 10. Erre az időre kaptuk a behívónkat a Pesti Amerikai Nagykövetségre.

Reggeli kora kelés és fülledt vonatozás után 8:30 körül érkeztünk Pestre. Már nem is bántott minket, hogy a szembe ülő ripacs csajnak nem tetszett, hogy kinyitottuk egy kicsit az ablakot, hogy ne főljünk meg.

Jegyvásárlás, metrózás után kikötöttünk a Kossuth téren, ahonnan pár percnyi séta után és nevetés közben megérkeztünk a konzulátushoz. Meg akartuk nézni hol a bejárat, de mire odaértünk bepróbálkoztunk, hátha, hiszen azt írták, időben menjünk oda....és beengedtek! Persze személyi kellett az igazoláshoz, aranyosan megmondták merre kell menni, közben hegesztettek körülöttünk és közlekedtek az amerikaiak. A második lépcsős bejutás nem volt ennyire sima...sorban állás kint a porta/ajtó előtt, mert egyesével lehetett bemenni. De még jó, hogy csodás, napos idő volt. Én voltam az utolsó közülünk, kabát levétel, telefon és egyéb elektronikus kütyü előszedése (még a barátnőm elektromos fogkeféjét sem engedték be) után fémdetektoros kapun séta, majd be egy kicsit nehezen nyitható ajtón (de jó, hogy vannak úriemberek és a biztonságis kinyitotta nekem :) ) és végül sorszám húzás. Két szám jött. Az első, hogy ujjlenyomat vétel, papírok visszakapása, a második maga az interjú. 9:10kor húztam a sajátomat...

Az egésznek amolyan okmányirodás feelingje van/volt. Még beszélgettünk egy kicsit, és végighallgattunk egy idősebb hölgyet, aki nem bírta elviselni a visszautasítást, és eléggé ingerülten kérdezte, hogy: "mi van, kitiltottak az országból?? Mondja meg kérem. " Nos és ő utána kezdték még csak el húzni a mi számainkat. 

Nem volt vészes az interjú. Nagyon kedves amerikai úr állt velem szembe, feltett pár kérdést, majd kiejtette azt, amire nagyon is vártunk...(mivel én voltam utolsóként közülünk, így nekem mondták utoljára): ez a papír legyen nálad mikor belépsz az országba és utána is...utána még vagy 3-szor elmondta, hogy jó utat kíván! Nem is kérdezett sok mindent, mivel a barátnőm is ugyanúgy, ugyanoda megy, ahova én, így tőlem nem igazán kérdezett sokat, csak pár dolgot, hogy mégis miért megyek és hova. (Na jó, az elején még a kérdés, hogy van-e rokon ott.) A kijutás a konzulátusról sokkal könnyebb volt, persze miután felvettük a telefonjainkat, mint a bejutás. 10:30kor már kint ültünk a padon és ettünk pár falatot, valamint beszélgettünk még egy kicsit, és aztán kezdődött a fárasztóbb rész! Délutánig sétálgattunk, nézegettünk...egy szóval: lefárasztottuk magunkat.

Az egész lényege, nem kell túlizgulni, mert egy sima beszélgetés, igaz óriási téttel. Nem kell annyira kiöltözni épp az okmányirodás jelleg miatt.

Katie's journey - Step 2: Vízum jelentkezés

Nem könnyű az élet...főleg mikor az ember gépe meghal és lefagy minden másodpercben és az újratelepítés sem érkezik időben! De most itt vagyok és folytatom beszámolóm, ahogy igértem!

A vízum jelentkezés nem is olyan vészes mutatvány, mint először gondoltam. Először be kellett fizetni a 140USD-t az MKB-ban, ami nem volt egy olcsó mutatvány, no de megéri, ha sikerül az interjú (ami Pesten van).

A befizetéshez szükség van az útlevélre (senki ne hagyja otthon, még jó, hogy barátnőm anyukája otthon volt és bediktálta) no meg a pénzre. Mikor lezajlott a tranzakció kapunk két igazoló szelvényt, amiből az egyik megy a konzulátusnak, a sok más dologgal együtt!

Majd ki kellett tölteni a hivatalosabb vízum jelentkezést a neten keresztül, ami képet igényel! No, de ez a képfeltöltős dolog nem is olyan egyszerű feladat. Igaz a mondás, hogy a vízum kép senkiről sem épp a legideálisabb.Én hajnali kettőig szórakoztam vele, mert mindig belekötött valamibe: árnyékos szem, túl messze vagy, túl közel, nem a középpontban...és sorolhatnám. Végül sikerült, és utána már nem is volt olyan bonyolult kitölteni, főleg, hogy tudtam, hol kell keresni a szükséges infókat! :) (csak pár szám volt). Mikor kész meg egy ellenőrzés után meg kell erősíteni, majd elküldhetünk saját email címre pdf formátumba, vagy simán nyomtathatunk is. A lényeg, hogy minden benne legyen a papír keretein belül (kedves volt a fénymásolós csaj, mert szólt, hogy nem stimm és újra lehetett nyomtatni). Majd kitöltött iskolalátogatási papírokkal (magyar és angol nyelvű), hitelesített leckekönyv másolattal, befizetést igazoló szelvénnyel, jelentkezést igazoló lappal és útlevéllel indíthattuk is útnak a Pestre utazó szaktársakkal, hogy felvigyék magukkal és leadják. Estére már meg is mondták mikor mehetünk interjúra :) Szerencsére pont csütörtöki napra esett, amikor nem volt óra, szerencsétlenségünkre 10re - ami azt jelentette, hogy nagyon korán kellett kelni és indulni.....

Katie's journey - Step1: A kihívás ismertetése

Eldöntöttem, hogy mostantól sűrűbben, mint szoktam blogot írni, megírom merre utazgatok, illetve az utazásokhoz kapcsolodó folyamatot. Mivel kértek élménybeszámolót úgy látom fair-nek, ha már rögtön az alapoktól, esetemben a vízum intézéstől kezdem...

Csak azt nem döntöttem el konkrétan milyen formában tegyem...új blogot létrehozni, vagy oldalt csatolni a bloghoz...nehéz döntés!

Visszatértem!

Hu, de régen jártam már erre...Sajnos nem sok időm volt, pedig párszor szerettem volna.
Kezdjük egy kis beszámolóval! Mi is történt velem az elmúlt fél évben??
1. Lezajlott az MSc-s tanulmányaim második féléve és életem legjobb átlagát produkáltam, 8 tárgyam volt és egy lett csak 4es. Nem volt kedvem Közgazdaság történetből javítani, de a többi 5ös kárpótol.
2. Nem haltam bele a tanulásba!
3. Sokat buliztam...jóval többet, mint szoktam
4. Felvettek egy programba és jövő nyáron megyek világot látni :)))
5. Öcsém felmondott a munkahelyén, majd rögtön még aznap új helye lett...
6. Anyum elkezdett tanulni és én besegítek neki
7. Összebarátkoztam pár Erasmus-os diákkal
8. A legfontosabb létrehoztunk a szaktársaimmal egy nagyon erős barátságot és mi lettünk a SZAK!!! :)
9. Voltam Volt fesztiválon...igaz csak egy nap volt, de a legjobb!
10. Megkaptam a legjobb szülinapi ajándékot a tesómtól és egyben tőle kaptam a legjobb karácsonyit is.
11. Újra elővettem a francia jegyzeteimet, és átnéztem. Nem is felejtettem el olyan sokat, még meg vannak a ragozások, mondatalkotások, és már csak a szókincsemet kell felfejleszteni és az múlt és jövőidőt feltunningolni, mert hiába emlékszem rájuk, keverem őket:S
12. Szeptembertől, vagy októbertől elmegyek vmi nyelvtanfolyamra, mert szeretnék nyelvvizsgát Franciából.
13. Visszatérésem alkalmából rögtön bénáztam és véletlenül töröltem a blogom egy részét...de sikerült visszaszereznem!